De tegnap végre haladtam a blogommal: erre az egyik magyar barátom, Bezdán Sándor vendégeként nyílott lehetőségem. Sándorral 23 évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor az afrikai Teleki expedíció keretében együtt másztuk meg a Kilimandzsárót. Ő most Bécsben él feleségével Andreával, és gyermekeivel Nathalie-val és Alex-el. Tehát mondhatjuk, Sándor is és én is oldalt cseréltünk!
Emlékezés a Kilimandzsáróra és a többi kalandra.
Ma elég könnyű napom volt: Pozsony körülbelül 70 kilométerre van Bécstől, és ami még fontosabb, hogy az út a Duna mentén végig sima. Ennek köszönhetően reggel volt időm megnézni néhány érdekes dolgot az osztrák fővárosban.
Néhány éve olvastam Joseph Roth regényét, a „Die Kapuzinergruft”-ot (a kapucínus sírbolt), amelyben ez a hely, ahol több osztrák uralkodót temettek el, a Habsburg monarchia szimbolikus végeként jelenik meg. Soha nem voltam még itt, de ez alkalommal nem hagyhattam ki. Különleges élmény volt átsétálni a birodalmi kriptán: még soha nem voltam olyan helyen, ahol ennyi jelentős történelmi személy koporsója van összezsúfolva.
A birodalmi kriptában: II. József tök egyszerű szarkofágja a szülei, Ferenc és Mária Terézia bombaztikus síremléke előtt.
Itt sétálgatva a sok fontos hallott között, úgy éreztem, mintha újra életre keltek. Mintha szembe néztem Mária Teréziával, aki Pécsnek szabad királyi városi rangot adományozott, és bátorította a német letelepedőket, hogy Kelet- Európába költözzenek. Megelevenedett Mária Terézia fia, II. József, a felvilágosult, de némiképp furcsa uralkodó, aki Schönbrunn kertjét nyilvános parkká tette. És valahogyan hatott, ahogy Ferenc József császár és szeretett felesége Sissi egymás mellett ott örökére feküdtek.
Rudolf, Ferenc József és Sissi örök nyugalmukban
Szintén nagyon érdekes volt látni az idők változását a királyi szarkofágok díszítésén. Mátyás egészen egyszerű, 17. századi sírjától kezdve, a nagyon elegáns VI. Károly (+ 1740) sírján át lánya, Mária Terézia (+1780) síremlékéig, mely már nem is sír, hanem egy komplett kisház. Aztán ott van a felvilágosodás kori II. József sírhelye, aki szakít a rokokó hagyományokkal és túldíszítettséggel, és visszatér az egyszerűséghez. Ez tetszett nekem: egy uralkodó, aki a pompa ellen volt.
Ezen kívül volt még egy történelmi esemény- pontosabban kettő- amire az Essentől Isztambulig tartó utam során fel szeretném hívni a figyelmet: a két sikertelen török ostrom Bécs ellen 1529-ben és 1683-ban. A szultán mindkétszer közel volt ahhoz, hogy elfoglalja a várost. 1529-ben a tél korai érkezése vetette vissza a török katonákat, míg 1683-ban a lengyel Király Jan Sobieski által vezetett keresztény csapatok éppen időben érkeztek ahhoz, hogy megfutamítsák a török seregeket. Ha Bécs elesett volna, biztos vagyok benne, hogy Európa történelme másképp alakult volna.
Sobieski csapata felszabadítja Bécset - a Bécsi Történelmi Múzeumban.
A bécsi felszabadulás után, a Habsburgok - 150 év óta először- nekiláthattak a törökök kiűzésének. Magyarországon át kergették ki őket, nagy pusztulást okozva ezzel az országban (Budapestet és Pécset 1686-ban szabadították fel). És csakúgy, mint a szovjetek 1945-ben, az osztrákok is ottmaradtak a felszabadított országban és átvették a hatalmat.
"Der Zeit ihre Kunst/Der Kunst ihre Freiheit".
A Bécsi Történelmi Múzeum a híres Karlsplatzon található. A téren nem csak Fischer von Erlach barokk temploma érdemel figyelmet, hanem Joseph Maria Olbrich egyedi szecessziós épülete is, amely most pont 111 éves. Az ablakok hiányát az üveg teteje váltja ki, nagyszerű kiállító térré téve ezzel az épületet.
Talán nem kellett volna olyan sokáig nézelődnöm Bécsben… Amikor végre elindultam Pozsony felé, az eső elkezdett ömleni. Követtem a teljesen egyenes csapást a Duna jobb oldala mentén- ma nem volt szükségem térképre.
Kaphatok egy kis éghajlatváltozást?
Hainburgban, néhány kilométerre az osztrák- szlovák határtól, a kastély romot láttam, amely a hegycsúcsról ural a kisvárost. Sok történelmi szál összejön ebben az épületben: a 13. század elején épült, abból a pénzből, amit Oroszlánszívű Richárd elengedésének fejében kaptak (jól emlékszem az álmatlanul töltött éjszakámra a Trifels kastélynál, ahol Richárd raboskodott- lásd április 15.).
Sokkal késöbb, a kastélyt Mátyás magyar király foglalta el, mielőtt folytatta hódító útját Bécs felé 1485-ben. Aztán 1683 az újabb jelentős évszám a Hainburg kastély történelmében: a török seregek, Bécs felé vonulva, elpusztították az épületet.
Kora este érkeztem meg Pozsonyba, Szlovákia fővárosába. Az első emléktábla, amit felfedeztem, ez volt:
A Szlóvákok így emlékszenek.
A következő felirat olvasható a táblán: "Emlékül annak a Nitra és Trencin megyei 1462 gyermeknek és több ezer szlovák gyermeknek, akiket magyar területekre deportáltak, és akikkel szántszándékkal nemzetiséget változtattak a 19. század második felében és a 20. század elején."
Elgondolkodtam: hogyan tanítjuk a történelmet a fiataloknak Magyarországon és Szlovákiában? Vajon van-e egy olyan tanács, amely a két ország történészeit foglalja magába és a közös történelem szomorú fejezeteivel foglalkozik?
Magyarországon folyamatosan panaszkodnak az 1920-as trianoni béke igazságtalansága miatt - ami valóban igazságtalan volt- de csak ritkán hallok arról az erőltett magyarizációról, ami 1867 után történt. És sajnos, van kapcsolat a kettő között.
Amíg nem merünk a gonosz a szemébe nézni, aligha lesz nyugalmunk…
Később kaptam erre a témára egy nagyon fontos észrevételt, amelyet szó szerint fölvettem a 'Vendégkönyv'-ben. Dátuma: augusztus 13. Akinek érdekel ez a téma, feltétlenül olvasson el.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése