30. nap: 2011. július 25: Tallinn, 185 km (össz: 3047 km).

Adieu, drága Tallinn.

Miután három hét alatt 2823 kilométert bicikliztem,  múlt hét csütörtökön megérkeztem a 2011 Európai Kulturális Fővárosai, Turku és Tallinn közötti túra finisébe (lásd a július 21-i bejegyzést). Ma újra összekapcsoltam Tallinnt Turkuval - ezúttal azonban először komppal Tallinnból Helsinkibe, ahonnan biciklivel pontosan 8 óra és 15 perc alatt száguldottam Turkuba. Tény, hogy a szél végre a jó irányból fújt, de így is hálás voltam, hogy elég fitt vagyok ahhoz, hogy ilyen gyorsan letekerjek 185 km-t egy nehéz biciklivel.

27., 28. & 29. nap: 2011 július 22., 23. & 24: Tallinn, 39 km (össz: 2862 km).

Nem vicces.

Nem mondhatom, hogy túl jól aludtam Tallinn Patarei-börtönében. De amikor reggel felébredtem, mégis úgy éreztem, hogy jól tettem, hogy megtettem.

26: Thursday, July 21th 2011, Padise-Tallinn, 103 km (total: 2823km).

Morning July 21st...

 

Kényelmesen kezdődött ennek a fantasztikus Turku-Tallinn biciklitúrának az utolsó hivatalos napja, de a vége pont az ellenkezője volt: ma reggel a Von Ramm udvarház adta luxusban ébredtem Padise-ban, a nap végén viszont a Patarei börtön 117 számú cellájában egy koszos ágyban aludtam, egy félelmetes egykori KGB-börtönben, Tallinnban.

... és este.

25. nap: 2011. július 20. szerda: Haapsalu-Padise, 98 km (össz: 2720 km).

Van egy álmom…

Furcsákat álmodtam tegnap a festő műtermében, nem tudom miért. Talán azért, mert nem olyan könnyű ennyi héten át egyedül utazni?

24. nap, 2011. július 19. kedd: Sinima (Hiiumaa-sziget)- Haapsalu, 145 km (össz: 2622 km).

Wo ist die schöne Müllerin?

Elég jól aludtam a jó öreg szélmalomban, a szépséges Hiiuma-szigeten. A régi észt szélmalmok nagyon picikék a mi hollandjainkhoz képest. Hollandiában teljes épületek szoktak lenni, bonyolult, óriási mechanikus szerkezetekkel, és a gabonák és magvak tárolására alkalmas térrel. Az a szélmalom, ahol az elmúlt éjszakát töltöttem, sokkal kevésbé volt bonyolult: gyakorlatilag egy fa doboz, olyan 2,5 x 2,5 méteres alapterületen. A lábamnál cask nagyon kevés hely volt. Még fényképet is nagyon nehezen tudtam csak készíteni. De az biztos, hogy az egész szigeten ez volt egy bolygó hollandinak a legmegfelelőbb szállás, úgyhogy végül hálás is voltam Maris új kiskutyájának (lásd tegnapi bejegyzés).

23. nap: 2011. július 18. hétfő: Valjala (Saaremaa-sziget)- Sinima (Hiiumaa-sziget), 95 km (össz: 2477 km).

A Tamjärv Bed & Breakfast.

A Tamjärv család nagy vendégszeretettel gondoskodott kerékpáros vendégükről. Adam gazdag reggelivel és kávéval várt reggel. Amíg evés közben beszélgettem vele és édesapjával, magamban hálát adtam a Jóistennek, hogy sűrűn hozott össze ilyen csodálatos emberekkel az utam során.

22. nap: 2011. július 17. vasárnap: Pikavere-Valjala (Saaremaa-sziget), 131 km (össz: 2382 km).

Megkóstolom milyen édes tud lenni az élet.

 

A tegnapi szauna és az elmúlt rövidke éjszakák után nagyon jól aludtam a meghitt Bereczki-tanyán Pikaverében. A tavalyi isztambuli utam jutott eszembe, amikor az idősebb Bereczki Úr megkínált a házi lépes mézzel (Törökországban is sokszor ettem ilyet). A család sok érdekességet mesélt arról, hogy mik történtek a kommunista uralom idején: a szovjetek által - először 1940-ben, aztán 1949-ben - deportált többtízezer észtről, az élelmiszerhiányokról, a Vörös Hadsereg mindenütt megjelenő katonai bázisai miatt lezárt teljes tengerparti területekről, az Észtországba érkező orosz munkásokról, és a bevándorlások határásól a lakosság nemzetiségi eloszlására.

21. nap: 2011. július 16. szombat: Manija-sziget–Pärnu–Pikavere, 50 km (össz: 2251 km).

Vízibicaj.

Ma reggel szerencsénk volt: a menetrend szerinti komp indulása előtt pár órával egy privát halászhajó indult Manija-szigetről a szárazföldre. Mindhárman befértünk (Mark, én és a bicajom). A váratlan hajóindulásnak köszönhetően még dél előtt Pärnube értünk, délután helyett. Most, hogy visszaértünk a városba, ahonnan tegnap Mark autóval vitt tovább, ugyanott tudtam folytatni a tekerést, ahol abbaagytam, így nem éreztem azt, hogy „csaltam” volna.

20. nap: 2011. július 15. péntek: Viljandi-Manija-sziget, 93 km (össz: 2201 km).

Észtország: a lányok jobbak, mint a kávé.

Egy kispanzióra jellemző reggeli után – íztelen észt filteres kávéval (ami ezt illeti, még van hová haladni a civilizáció útján), visszamentem a Viljandi kastély romjaihoz.

19. nap: 2011. július 14. csütörtök: Koigu (Otepäätól délre)-Viljandi, 114 km (össz: 2108 km).

Csak a reggeli hiányzott ebből a magasra törő hotelből.

Kitűnő éjszakát töltöttem a kilátótoronyból magasan a föld fölött. Az ott-tartózkodásom persze nem volt teljesen legális, úgyhogy korán odébbálltam, mielőtt visszajöttek volna a munkások, hogy befejezzék a torony aljánál futó félkész kerítést, mely pont arra hívatott, hogy kizárja a hozzám hasonló embereket. Természetesen nagyon odafigyeltem, hogy ne szemeteljek és még véletlenül se tegyek kárt semmiben.

18. nap: 2011. július 13. szerda: Obinitsa - Koigu (Otepäätól dél felé), 74 km (össz: 1994 km).

Aare Hőrn és felesége úgy bánt velem, mint egy Sootskával – a szó jelentése szetu nyelven: király. Mindent megtettek, hogy kényelemben érezzem magam. A finom reggeli után megérkezett Riin Tammiste, aki angol tolmácsként segít, hogy Aare elmondhassa nekem a történeteit.

Nem gondoljátok, hogy nekem is vannak szetu arcvonásaim?

Hát itt voltam: Észtország legdélkeletibb sarkában, az orosz határtól pusztán 6 km-re, a szetuk, e kis létszámú de az észt népek között jól elhatárolható kisebbség tagjai között. Szerettem volna megtudni, hogy ezt a 10 000 túlélő szetut hogyan választotta ketté egy jól őrzött nemzetközi határvonal, és hogy ez milyen gyakorlati nehézségeket okoz manapság..

17. nap: 2011. július 12. kedd: Tartu-Obinitsa, 111 km (össz: 1920 km).

Egész éjjel esett, úgyhogy nagyon örültem, hogy fedett helyen aludhattam, a tartui egyetemi kollégium egyik száraz és tiszta ágyában. Néha jólesik a dolgokat a hagyományos módon csinálni.

Egy pár az esőben Tartu főterén.

Tartu főterén találkoztam Kristi Kukk-kal, aki a PhD-ját összehasonlító történelemből írja: hogyan és miért változik a történetírás az idők folyamán? Nos, ugyanez érdekel kb. engem is, az európai egyesülés témakörében. Sikerülhet-e valaha egy közös történelemkönyvet írnunk az egész emberiség számára? Attól tartok, hogy ez még egy jó ideig csak vágyálom marad.

16. nap: 2011. július 11. hétfő: Alajőe-Jőgeva-Tartu, 137 km (össz: 1809 km).

Szegény kis főnix.

Ma reggel korán ébredtem a romantikus leégett villámban, egy nyomorúságos éjszaka után: túl meleg volt és rengeteg szúnyog – csak a szokásos. Plusz még hozzájött a kényelmetlen érzés, hogy koszban feküdtem: a hálózsákom csupa hamu volt kívül. Amikor fölkeltem, pont olyan voltam, mint egy hamvaiból feltámadó főnix.

15. nap: 2011. július 10. vasárnap: Narva-Alajőe (EST), 108 km (össz: 1672 km).

Narva kastély, Ivangorod kastély belső udvara, és a határátkelőhely: a nyugat kezdete vagy vége.

 

Mióta elkezdtem ezt az utat tervezni, az volt az álmom, hogy a Narva kastélyban alszom. Abban bízom, hogy ezzel is sikerül felhívnom az emberek figyelmét erre történelmi helyre. A magas falakon állva és kelet felé Oroszországra nézve, ahol a folyó tulsó partján az oroszok a nem kevésbé lenyűgöző Ivangorod erődöt építették (1492-ben), egyszercsak ráébredtem: itt az ember látja, ahogy a nyugati és a keleti kereszténység szinte megérinti egymást – ez egyedülálló. Narva pont olyan embereknek való, mint én, akik az európai egységet keresik.

14. nap: 2011. július 9. szombat: Szentpétervár-Narva (EST), 193 km (össz: 1564 km)

Bocs, Finnország, néha jobban szeretem Oroszországot.

Búcsút vettem a kazahsztáni Natasától, aki fölöttem aludt, és Svetlanától, a Loft csinos recepciósától. A Loft Szentpétervár kulturális központ és ifjúsági szállója, ahol két nagyon kellemes és hasznos napot töltöttem. Ma azonban sokkal fegyelmezettebbnek kellett lennem: Valahogy el kellett érnem az orosz-észt határt éjfélig, mivel a vízumom ma jár le. (Tisztára mint egy Hamupipőke – a fordító megjegyzése. :))

13. nap: 2011. július 8. péntek: Szentpétervár (RUS), 26 km (össz: 1371 km).

Legalább láttam a Hermitage-t...

Ez a mai nap Szentpétervárott végleg bebizonyította, hogy nem nyaraláson vagyok, hanem keményen dolgozom. Művészettörténészként sikerült úgy eltöltenem az időt az egykori Leningrádban, hogy nem jutottam el a Hermitage-ba… Életem egyik szomorúbb napjának tekintem ezt a mait, de hát mit volt mit tenni?

12. nap: 2011. július 7. csütörtök: Zelenogorsk-Saint Petersburg (RUS), 82 km (össz: 1345 km).

Olyan a fejem, mint egy régi orosz bunker.

Teljesen ki voltam purcanva, amikor lefeküdtem aludni. Semmit nem aludtam végül, pedig nagyon fáradt voltam, amikor néhány órával azelőtt bekucorodtam a hálózsákomba. Kicsit kezdtem aggódni az állapotomat illetően: mennyi ideig fogom ezt bírni fizikailag és mentálisan, ha nem tudok eleget aludni?

11. nap, 2011. július 6. szerda: Vyborg-Zelenogorsk (RUS), 147 km (össz: 1263 km).

Legalább egy órámba telt, mire találtam Vyborgban egy olyan bankautomatát, amely elfogadta a kártyámat. Már majdnem pánikba estem: mire a fenét fogok csinálni, ha nem tudok orosz pénzt szerezni? Nem volt euro sem nálam…Végül sikerült, és megkönnyebbülten mentem vissza az úszó hotelbe, hogy kifizessem a számlát.

Vyborg: a két kedvenc helyem.

10. nap: 2011. július 5. kedd: Hamina(FIN )- Vyborg (RUS), 114 km (össz: 1116 km).

Egy jó alvóhely: a Hamina erődítmény wc-je.

Egy rövid éjszaka után korán kellett kelnem a Hamina erődítmény régi lőszerraktárában/mostani wc-jében, mivel a munkások reggel 7-kor kezdték előkészíteni a terepet az aznap tartandó katonia parádéhoz.

9. nap: 2011. július 4. hétfő: Lahti-Hamina, 127 km (össz: 1002 km).

Egy túl rövid, de jó alvás után Kari Vähävuori házában, elmentem Lahti városházához, ahol Sari Pauninsalo, az önkormányzat külügyi osztályának vezetője üdvözölt. Lahti és Pécs 1956 óta testvérvárosok. Ezért illesztettem bele Lahtit is a menetrendbe (Helsinkitől kb. 100 km-re), és tettem egy jó nagy kerülőt, hogy Pécs város polgárai nevében kifejezzem a szimpátiánkat Lahti lakosai felé.

A postás és a biciklije Lahti városháza előtt

8. nap: 2011. július 3. vasárnap: Helsinki-Porvoo-Lahti, 160 km (össz: 875 km).

A mai terv az, volt, hogy elmegyek Lahtiba, otthonom, Pécs testvérvárosába, csak hogy üdvözöljem a lahtiakat a pécsiek nevében. Útközben egy kis kitérőt terveztem a festői Porvooba, ahol 1809-ben az orosz I. Sándor cár, aki épp elfoglalta az országot, Finnország első Dietét (parlament) tartotta. HePo, a helsinki biciklisklub elkísér a fővárosból egészen Porvooig.

HePo: Helsinki-Porvoo!

7. nap: 2011 július 2. szombat: Helsinki, Suomenlinna, 0 km (total: 715 km).

Dreaming sweet dreams.

 

Ma reggel, ahogy kinyitottam a szememet egy jól átaludt éjszaka után, még inkább úgy éreztem magam, mint Hófehérke. Sirpa kis háza kedves és csinos, tele dekoratív elemekkel: a plafonról egy trombita lógott, a bútorok leginkább antikok, néhány darab különböző színűre festve. Kis szobrocskák és régi szuvenírok voltak mindenütt, és bekeretezett gyerekrajzok lógtak a falon. Kíváncsi voltam ki lehet ez a hihetetlenül kedves hölgy, aki ennyire megbízott bennem. Szerintem nincs is ennél nagyobb vendégszeretet vagy az emberségnek ennél nemesebb megnyilvánulása.

6. nap: 2011. július 1. péntek: Kimito-Helsinki, Suomenlinna, 183 km (össz: 715 km).

Keeping up appearences.

A kimitoi helyi focicsapat kispadján töltött elég zűrös éjszaka után – először a szúnyogok, aztán a zuhogó eső miatt nem tudtam aludni - kicsit fáradtnak éreztem magam, amikor kora reggel csörgött a vekker. Úgyhogy nem jött jól, hogy pont ezen a napon kellett megdöntenem a személyes hosszútávtekerési rekordomat, mivel a mai finis bő 180 km-re volt.

5. nap: 2011. június 30. csütörtök: Turku- Kakskerka sziget - Kimito, 135 km (össz: 532 km).

Pécs üdvözli Turkut.

Mielőtt ma folytattam volna az utam második részét az Európai Kulturális Fővárosok között (idén Turkuból Tallinnba), még el kellett játszanom a legújabb szerepemet: Pécs város nagykövete. Nálam van három hivatalos levél és Páva Zsolt pécsi polgármestertől egy jelképes ajándék, melyet turkui és tallinni kollégáinak küldött, illetve egyet Lahti polgármesterének, mely Pécs testvérvárosa.

4. nap: 2011. június 29, szerda: Turku, 25 km (össz: 397 km).

Tehát itt vagyok, Turkuban, 2011 Európai Kulturális Fővárosában! Holnap megkezdem a hivatalos utat az észtországi Tallinnba, az idei év másik EKF-ébe.

A jó hír az, hogy szép az idő.

Kár, hogy nem találtam ki előbb, hogy elbiciklizek Turkuból Tallinnba: csak tavaly novemberben született meg az ötlet. Ezért aztán megértem, hogy a két város szervezőirodái már nem tudtak betervezni a hivatalos programokba, mivel a javaslatom túl későn jött. Ez az oka annak is, hogy egyik város sem támogat anyagilag. Ez még nem is lenne baj.

Amit viszont furcsállottam az az, hogy a Turku2011 csapatból senki nem vette a fáradságot, hogy legalább meghívjon az irodába egy kávéra.

3. nap: 2011 június 28, kedd: Budakeszi - Budapest Repulőtér, 48 km (össz: 372 km)

Ez a nap elég viccesre sikeredett, vagy nevezzem inkább stresszesnek? Vagy mégis a csodálatos a jó szó?

Nagyon lazán kezdődött egy sajtókonferenciával a Magyarországi Észt Intézetben Budapesten, egy 1890-as évekbeli gyönyörű épületben a Parlamenttől nem messze. Azonnal beleszerettem a helybe, főleg mivel a padló még az eredeti cementlapokkal van lerakva!

Egy cementlapos az Észt Intézetben Budapesten.

2. nap 2011. június 27, hétfő: Révfülöp-Budakeszi (H), 164 km (össz: 323 km).

Szoba kilátással.

Bár a hotelszobám (köszönet érte, MTV!) elég egyszerű volt, nekem – a szponzori támogatás nélküli utasnak – luxusnak tűnt: parki pad és hálózsák helyett tiszta ágyban álmodhattam, ráadásul zuhanyzás után! A földszinti étteremben felszolgált reggeli is fantasztikus volt: tojásrántotta, erős kávé, friss kenyér, sajt és sonka…
 

1. nap: 2011. június 26, vasárnap: Pécs - Révfülöp (H), 159 km (össz: 159 km)

Elérkezett a nap, amikor búcsút kellett vennem kis családomtól, és be kell vallanom, hogy nem volt könnyű. Persze szeretek megismerkedni a világ ismeretlen tájaival, de ez most azt is jelenti, hogy egy egész hónapon át nem fogom látni a feleségemet, Katát és kisfiunkat Samuelt. Szívszorító pillanat volt, amikor elbúcsúztam tőlük és a lányaimtól, Mónikától és Katalintól.

Bárcsak magammal vihettem volna...