ISZTAMBUL, 2010 június 29 (napi 58 km; összes 6582 km)

Ma mondtam ’helló’-t Isztambulnak és ’viszlát’-ot az utazásomnak. Soha életemben el nem fogom felejteni a mai napot. S különleges viccesen megkezdődött…

Egy rövid éjszakát aludtam a kumburgazi strandon. Amikor fölébredtem korán reggel, eszembe jutott, hogy illene borotválkoznom, mert ma hivatalos pécsi polgárként majd ott állok a kamerák előtt a Haya Sophiánál. Azért megkérdeztem a kis teaházban, ahol reggeliztem, hogy szabad-e borotválkoznom a wc-jükben. Nem volt szabad. Ehelyett azt ajánlotta nekem a pincér, hogy inkább menjek a szomszédos borbélyhoz. Rögtön tetszett az ötlet: Magyarországon vagy Hollandiában már nem szokás a fodrásznál a borotválkozás, de itt Törökországban ez a legnormálisabb dolog a világon.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Valószínűleg nagyon boldog volt a fiatal borbély, hogy egy igazi külföldi beállt hozzá. Mindenképpen nagyon jól igyekezett szólgálni: először is beszappanozta az arcomat 10 percen át. Aztán új kést vett elő, deszinfektálta, és kezdett nagyon precízen borotválni. Amikor végre kész volt azzal, hajtalanítani kezdett a füleimet – tűzzel! – meg a nózimból miniatür ollóval kivágta a sok fölösleg vegetációt. Következő feladata az volt, hogy füleim körül rendet csinált. Most ott jól nézett ki a helyzet, csak az volt a baj, hogy nagyon látszott, hogy a többi hajam nincs megcsinálva. Azért kénytelen voltam megkérdezni, hogy csináljon most már mindent.

Kumburgaz (Isztambul elött), 2010 június 28 (napi 94 km; összes 6524 km)

Elég frusztráló, hogy ez alatt az utazás alatt sokszor fordult már elő, hogy pont hétfőn járok valahol, és nézem a zárt múzeum ajtókat. Ezen a reggelen Tekirdag-ban is ugyanez a helyzet volt: a Rákóczi Múzeum heti hat nap látogatható, keddtől vasárnapig…

Egykoron a fejedelem étkezője volt, most múzeum.

Bár szerencsém volt: a múzeum igazgató Ali Kabul, aki ezen a napon Isztambulban tartózkodott, olyan kedves volt, hogy beengedett úgy, hogy felhívta a feleségét telefonon, hogy jöjjön és nyissa ki az ajtót nekem! Szóval meg tudtam nézni a nemrég felújított múzeumot egyes egyedül.

Tekirdag (Rodosto), 2010 június 27 (napi 117 km; összes 6430 km)

Habár már nagyon közel voltam utazásom végállomásához, vissza kellett fognom kicsit magam, mivel az érkezésem Isztambulba csak holnap utánra van tervezve szoros együttműködésben Istanbul2010-el. Tehát ahelyett, hogy egyenesen a Boszporuszhoz tekertem volna, először Tekirdag felé vettem az utam, ahol az erdélyi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc utolsó éveit száműzetésben élte. Nagyon meleg volt ma is…


Hot Dog.

Havsa (Edirne), TÖRÖKORSZÁG, 2010 június 26 (napi 93 km; összes 6313 km)

A mai nap fontos nap lett: végre átértem a török határt és belépek a 17-ik és egyben utolsó országba az utam során! De mielőtt elhagytam Svilengrad-ot, lehetőségem adódott blogozni és emailezni, mivel jó internetkapcsolat volt annak a panziónak a teraszán, ahol az éjszakát töltöttem. Mint mindig, most is nehéz volt gyorsan abbahagyni a gépezést. De a bolgár család, akik a helyet vezették, nagyon kedves volt: nemcsak, hogy engedtek órákig dolgozni, először még egy üveg hideg vízzel is megkínáltak, majd jeges kávéval, végül meleg ételt is tettek az asztalomra, kiegészítve egy kis tortával desszertként! Hiába tiltakoztam. Számomra a probléma az volt, hogy nem volt már bolgár pénz a zsebemben, mivel úgy terveztem, hogy elhagyom az országot reggeli után – de ezek a kedves emberek nem foglalkoztak vele.



Tök jól éreztem magam szép hegyes Bulgáriában…

Svilengrad, 2010 június 25 (napi 124 km; összes 6220 km)

Bulgária legfontosabb történelmi helyszíne várt rám, hogy felfedezzem mai utamon: Perperikon! Kardazalitól 20 km-re, észak-keletre található, egy sziklás domb legtetején. Annak ellenére, hogy bebizonyították, az elmúlt 8000 évben laktak itt emberek, a hely csak néhány éve vált ismertté. Mivel Perperikon viszonylag még ismeretlen, a tömegturizmus nem ért ide még. A régészeti helyszínhez vezető út utolsó aszfalt szakasza vadonat új volt, pénztárat még nem építettek, így jelenleg a belépés ingyenes.



Perperikon a jobb oldali dombon ül.

A köves Perperikon nem csak önmagában volt érdekes számomra, hanem azért is, mert ez volt az a hely, ahol Nagy Sándor tanácsot kért a Dionüszosz jósdától, és megkapta azt a próféciát, amely szerint le fogja igázni a világot… – lenyűgöző, ugye. Perperikon azokban a napokban annyira ismert volt, mint a Delphoi jósda Görögországban.

Kardzsáli, 2010 június 24 (napi 125 km; összes 6096 km)

Ma is egy nagyon jó biciklizős nap volt – elértem a 6000-ik kilométert! Ez az Bulgáriaország remek a biciklizéshez, de jó kondiban kell lenned hozzá. Elfelejtettem mondani, hogy a hőmérséklet lehűlt olyan 15/20 fokkal a múlt heti görögországi hőhullámhoz képest. Szóval most jó idő van ahhoz, hogy tekerjek egy kicsit a Rhodope hegyekben.


A panzióm Siroka Laka-ban (balra): 1800 forint egy éjszakára.

Siroka Laka, 2010 június 23 (napi 81 km; összes 5971 km)

Mit írhatnék a mai napról? Nagyon egyszerű: Dél-Bulgáriában a Rhodope hegyein keresztül biciklizni egyszerűen fantasztikus. Azért kemény feladat is, de - hála Istennek - elbírok vele.


Jól rendezett erdők, amíg a szem ellát.

Satovca, 2010 június 22 (napi 105 km; összes 5890 km)

Ma már nem volt időm, hogy tovább szerencsét próbáljak a különféle nehézségű hegyi utakon, így a normál aszfaltos utat választottam vissza Melnikre, onnan pedig egy darabig ugyanazon az úton mentem, amin három nappal ezelőtt érkeztem Bulgáriába. Akkor teljes sötétségben tekertem egy kimerült biciklis lámpával, most viszont nappali világosságban láthattam az utat. Itt egy kép, ami többet mond ezer szónál.



Mellékút Bulgáriában - nem ilyen rossz mindenhol.

Rozhen, 2010 június 21 (napi 34 km; összes 5785 km)

Ma reggel megmásztam a Melnik körüli homokpiramisokat. Egy rövid sétát tettem, ami igencsak megérte egy nagyon furcsa, de lélegzetelállító vidéken át.


És most valami egészen más: homokpiramisok Melnik közelében.

Melnik, 2010. június 20. (napi: 0 km, összesen: 5751 km)

Melnik olyan gyönyörű, csendes és barátságos falu, hogy úgy döntöttem itt maradok két napot és egy éjszakát. Szükségem volt egy kis pihenésre, és épp itt volt az ideje a mosásnak is.


Melnik, a homokpiramisaival, és a magas Pirin hegyekkel ameddig a szem ellát.

Melnik (Bulgaria), 2010 június 19 (napi 96 km; összes 5751 km)

Rodopoli hotelem oriási minibárral.

A Rodopoli étterem teraszán jól aludtam, bár nem sokáig. Ittam egy görög kávét (igazából ez török kávé, de a görögök nem így akarják hívni), majd a helyi péknél vettem egy bureket görög módra. A kávéházban dolgozó hölgy elment, majd visszatérve lerakott egy croissant az asztalomra.

A vendégszeretet eme apró gesztusai nagyon jól esnek.

Lake Kerkini, 2010 június 18 (napi 80 km; összes 5655 km)


Mivel az eső és a szúnyogok nem hagytak aludni, így hajnali fél 5-kor nem tehettem mást, folytatnom kellett a biciklizést. Nagyon szörnyű érzés volt. 

Összekötni a három EKF-et nagyon korán reggel.

Herso, 2010 június 17 (napi 80 km; összes 5575 km)

Ma volt a leg-, leg-, legmelegebb nap: 44 fok. Nem rossz ez az idő, ha egy medence mellett töltheti el az ember – de nekem csak egy biciklim volt. Ott maradtam a motel recepcióján és blogokat, valamint e-maileket írtam. Csak délután 5-kor indultam el, hogy felkeressem Pella történelmi emlékeit. Öt hölgy ült a műemlék recepciós pénztáránál, vendégekre várva, de ma nem volt sok sikerélményük.

Pella: Európa Kulturális Fővárosa Kr. e. 350-ben?

Pella, 2010 június 16 (napi 136 km; összes 5495 km)

Hálószoba (balra) és fürdőszoba (jobbra).
Jól aludtam az edessai vízesés mellett. Nagyon profi ágyam van: a matracot a Nomád-tól, egyik kedves szponzoromtól kaptam. Pont ott van megerősítve felfújható részekkel, ahol a testnek a legtöbb támogatásra van szüksége: a vállnál és a csípőnél. Kaptam a Nomádtól még egy hálózsákot, egy pár cipőt és a napszemüvegem is tőlük van, mind kiváló termék.

Edessa, 2010 június 15 (napi 114 km; összes 5359 km)

Reggel felkerestem Heraclea Lyncestis régészeti leleteit, Bitola mellett. Senki nem volt ott rajtam kívül, csak három régészek dolgoztak a mozaikokkal. Be kell vallanom, nem tudtam előre, hogy néznek ki a bitolai mozaikok. Így fantasztikus élményben volt részem, mikor odaértem, és kiderült, hogy első osztályú leletekről van szó. Ezek a legjobb pillanatok. 

Ez még hiányzik az antik cementlap gyűjteményemből!


Bitola, 2010 június 14 (napi 90 km; összes 5245 km)

Jován és édesanyjának házában ébredni, Pusta Reka festői hegyei között olyan volt, mintha 50 évet visszamentünk volna az időben. Hallottam a patak csörgedezését és rengeteg madár énekelt. Valahol egy kutya ugatott. 

Bed and breakfast.

Szállásadóm készített nekem reggelit: török kávé és rakott palacsinta házi készítésű sajttal - tökéletes. Szívesen maradtam volna egy hétig - vagy talán még tovább is.

Pusta Reka (Krusevo), 2010 június 13 (napi 88 km; összes 5155 km)

A változatosság kedvéért sokáig aludtam, gondolom szükségem volt rá. 11 felé újra biciklin ültem és a nagy hőségben tartottam délnek, Kicevo felé. Kb. 17 kilométer föl a hágóra borzasztó melegben – mindent meg lehet szokni.


Vizes poló verseny győztese.

Gostivar, 2010 június 12 (napi 162 km; összes 5067 km)


Kora reggel a Markov kolostorban.

A Markov kolostor nővéreinek vendégeként résztvettem a reggeli imán a százéves templomban. Csak hárman voltunk. A szertartás után ideje volt indulnom, Krusevo még a távolban, jó sok leküzdendő hegy várt még odáig. 
Az út meglepően jó volt és széles, ráadásul forgalom se nagyon volt rajta.Tekertem  szépen felfelé vagy húsz kilométert, de aztán az utolsó hét nagyon meredek volt. Borzasztó meleg volt, izzadtam, mintha a pokolban lennék – ha még sohasem tapostad a pedált egy nehéz biciklinek egy meredek hegyen felfelé kapaszkodva 39 fokos melegben, akkor nehezen értheted, miről is beszélek. 

Markov Kolostor, 2010 június 11 (napi 74 km; összes 4905 km)


 Kopenhageni teraszon Nerashtban: feketében Fesal.

Fiatal vendéglátóm, Fesal Ajruli, nyárra visszatért szülőfalujába, Nerashtba. Mivel Bécsben él és dolgozik, így könnyű volt vele németül beszélgetni. Mint elmondta, a falunak több mint fele külföldön él, többnyire Dániában. Ez tényleg igaz lehet, mivel a főtéren lévő kávézót és a pékséget is ‘Kopenhagen’-nek nevezték. Itt megreggeliztem. Természetesen Fesal nem hagyta, hogy fizessek...

Csodálkozom azon, miért van olyan rossz hírük az albánoknak mindenfelé? Egész utam során ők a legbarátságosabb, legkedvesebb és legvendégszeretőbb emberek, akikkel eddig találkoztam.

Nerash, 2010 június 10 (napi 34 km; összes 4831 km)

Tetovo a macedóniai albán kisebbség központja. Ez a kisebbség teszi ki a kétmilliós népesség 30%-át. Tetovo utcáin csak albán szót hallottam, néha már valósággal meg kellett erőltetnem magam, hogy emlékezzek rá: ez már nem Koszovó. Csak a csúnya macedón pénzjegyek különböznek a Koszovóban használatos eurótól. Papírpénzük van, ami 40 forintot ér.
Egy egyszerű kávézóban finom bureket reggeliztem, amihez mindig jár olcsó ám nagyon jóízű joghurt is. Mivel még nem nagyon jártak turisták errefelé, biciklivel pedig bizonyára egy sem, a helyiek nagyon érdelkődőek, amihez még az is hozzájön, hogy az albánok nagyon szeretnek cseverészni, szóval ha te is úgy akarod, itt sosem vagy sokáig egyedül.
Egy albán makedón franciául beszélget egy magyar hollanddal.

Tetovo, 2010 június 9 (napi 122 km; összes 4797 km)



Prizreni táborhelyem.

Hatkor keltem, teljesen kimerülve, egy újabb szabad töltött szörnyű éjszaka után, melyet ezúttal a folyamatosan fújó szél okozott. Prizrenben ettem néhány bureket és ittam egy kávét, majd folytattam a biciklizést. Örültem neki, hogy eljöttem Prizrenig tegnap: mára Koszovó legszebb része maradt.

Prizren, 2010 június 8 (napi 107 km; összes 4675 km)

Ma reggel megkerestem és találtam is a holland nagykövetséget Pristinában. Emma Kay már várt rám, aki a nagykövet mai távollétében a Királyságunknak első embere volt Koszovóban.

Beatrix, Emma... csak Wilhelmina és Juliana hiányzott.


Pristina, 2010 június 7 (napi 73 km; összes 4568 km)

Elbúcsúztam Wendytől és Milostól, és elindultam dél felé, Koszovó fővárosának, Pristinának az irányába. Nagyon meleg volt, körülbelül 35 fok, és a szél a rossz irányból fújt. Az út mindennek leírható, csak szépnek nem: széles vágány aszfaltból, sok személy- és teherautó, kipufogógáz, zaj, érdekes vezetési stílus, és az út mellett ronda falvak és városok… De ez volt az egyetlen járható út, így ezen haladtam.
Pristina közelében egy döntő csatára került sor, a Rigómezőn (Kosovo Polje) 1389-ben - ez az évszám minden szerb emlékezetébe beleégett. Murat szultán csapatai legyőzték a Lázár cár vezette szerbeket a harcban, ahol mindkét vezér életét veszítette.
A szerbeknek ez a szerencsétlen kimenetelű csata jelentette a királyság végét és az 500 éves török kor kezdetét. A törökök innentől kezdve megállíthatatlanok voltak, folyamatosan haladtak előre a Balkánon, hamarosan elfoglalták Konstantinápolyt is (1453), majd a hajdani bizánci várost saját fővárosukká tették, és Isztambulnak keresztelték. 


Murat szultán itt járt - és itt is maradt.

Mitrovica, 2010 június 5 (napi 83 km; összes 4495 km)


A vadi új apartmanom Mitrovicában.
Két éjszakát maradtam Mitrovicában, ami azt jelentette, hogy egy egész napot eltölthettem a városban. Wendy szerzett nekem egy luxus apartmant, ahol még mosógép is volt!

Pec/Peja, Koszóvó, 2010 június 4 (napi 135 km; összes 4412 km)

Habár Pec-et/Peját túlnyomórészt albánok lakják, külterületén egy nagyon fontos szerb ortodox kolostor található: a Patriarchátus. A templom mindenképp egyik volt azoknak a látványosságoknak, amelyeket meg szerettem volna nézni Koszovóban.
 
Megérkezve a kapuhoz, nem az a nyugodt légkör fogadott, amit egy szent hely esetében elvárna az ember: a vallási komplexum bejáratánál felfegyverzett olasz katonák álltak, homokzsákok és álcahálók védelmében. Az ellenőrző ponton ott kellett hagynom az útlevelemet. A következő pontnál a biciklimet is le kellett raknom. Csak akkor fogott el a nyugalom, amikor átmentem a kapun és beértem a kertbe, ahol a kolostor és a templomok találhatóak - megérkeztem a békesség különleges szigetére.


Pec: elveszett paradicsom.

Plav tó, 2010 június 3 (napi 87 km; összes 4276 km)

Tegnap megkérdeztem egy montenegrói rendőrt, hogy a Calor hágónál nyitva van-e a koszovói határ? A válasz egy határozott igen volt. Kétszer is rákérdeztem: „Segurno”? A válasz: „Da, da”:
Egy dolgot mindenképpen megtanultam: soha nem lehet megbízni egy montenegrói rendőrben…

Fordulj vissza.

Biogradska Gora Nemzeti Park, 2010 június 2 (napi 20 km; összes 4189 km)

Az egyetlen előnye a Mojkovaci tartózkodásnak az, hogy nagyon közel vagy a Biogradska Gora Nemzeti Park bejáratához. Elmentem oda, feltekertem a beléptető sorompóhoz, ahol 2 euro belépődíjat kell fizetni, de mivel a hölgy a pénztárnál annyira le volt nyűgözve a kétkerekű hegyi bemutatómtól, megengedte, hogy ingyen menjek be.

A Biogradska tó

Éppen a Biogradska tóhoz érkeztem meg, amikor a legújabb eső elkezdett a fejemre potyogni. Utálom az esőt biciklizés közben – rosszabb, mint a hó, komolyan. De mint mindig, épp ott volt egy étterem, és ott vártam három órát, amíg elállt. Mindeközben Lengyel Nagy Anna a Kossuth Rádióból telefonált nekem a heti rádióinterjúnkért. Minden szombaton délelőtt 11 és 12 óra között adják az interjút a rádióban – és a reakciókból ítélve, amiket ebben az időszakban kapok, elég sokan hallgatják Magyarországon.


Ez nem éppen egy holland bicikliút…

Délután 3 óra körül végre folytathattam az utamat. Vettem egy igen részletes térképet a Nemzeti Parkról, ezért tudtam, hogy az út meredeken emelkedni kezd majd a tó után. Nos, emelkedett. Ez egy kövezetlen erdei út volt, ami mindent összevetve 10 és 20% közötti szögben emelkedett. Pedáloztam mint egy őrült, és így elértem a csodálatra méltó 5 vagy 6 kilométer per órás sebességet. Attól féltem, hogy a biciklilánc egyszercsak elpattan – de nem tette. Egy másik csoda, hogy a kerekeim kitűnő állapotban vannak, és még az apró éles köveken sem lyukadtak ki. Még két órán, 10 kilométeren keresztül mentem felfelé. De 100%-ig élveztem az utat! Végre valódi természet: igazi érintetlen erdőkön haladtam keresztül, elhagytam az erdőhatárt, alpesi legelőkön bicikliztem át, tele különleges fajta virágokkal. Az apró fák itt még csak most kezdtek leveleket hajtani – júniusban! Minél magasabbra másztam, annál több távoli hegyet láttam, amiknek a csúcsait hó borította. Mindez túlságosan is gyönyörű volt…

Hotel szoba kilátással.

Aztán egy nagyon apró faházhoz érkeztem a mezőn. Tehenek legeltek körülötte. Füst szállt fel a kéményéből. És egy öreg ember jelent meg. Megkérdeztem, hogy van-e eladó tej vagy sajt – ami így is volt.

Ízletesebb, mint a Hilton Hotelban.

Behívtak. A felesége adott nekem egy darab szuper friss sajtot házikenyérrel és egy liter joghurttal, ami jobb volt, mint amit valaha kóstoltam. A kimerítő mászás után pont jókor jött mindez! Nézték a biciklimet, majd engem, és nagyon különösnek találták mindkettőt. Aztán megkérdezték, hol fogok aludni aznap este. Azt mondtam, még nem tudom. Felajánlották, hogy maradjak a házukban éjszakára. Nem haboztam sokáig, hogy elfogadjam a kedves ajánlatukat: természetesen pontosan ezt akartam! Kosovó még várhatott egy nappal tovább.

A jutalom a meredek emelkedők megmászásáért.


Az egyszerű és fantasztikus vacsora után felsétáltam a hegyre, amikor az időjárás is jobbra fordult, és még az esti nap is kisütött. Elértem egy olyan helyet, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a mélyen alattam fekvő Biogradska tóra, ahonnan délután elindultam ide. Majdnem úgy nézett ki, mint egy macska két szeme. Hegygerincek, felettük gyönyörű, napsütötte égbolt hatalmas felhőkkel, amelyek gyorsan mozognak az erős szélben. Senki nem zavarta meg a csendet. Magasan azon a hatalmas hegyen, közel éreztem magam ahhoz a titokzatos erőhöz, amely mindezt a szépséget létrehozta valamiképpen.

Mojkovac, 2010 június 1 (napi: 107 km; összes: 4169 km)

Következő nap visszamentem a biciklimért, ami még mindig a kávézóban volt, ahol hagytam. Egy utolsó rakijával elbúcsúztam az emberektől, akik így gondját viselték a bringámnak, és elindultam a Tara Híd felé. De nem mentem rögtön egyenesen oda, inkább letértem a főútról, és követtem a jeleket Dovolja felé, ahol valami antik építészeti emlékeket jelöltött egy úti tábla. De nem találtam meg ezeket, de élveztem a kis lejtőt lefelé, és az érzést, hogy hirtelen a semmi közepére kerültem.


Montenegró kellős közepén.

Pljevlja, 2010 május 31. (napi: 83 km; összes: 4061 km)

Alen apartmanja: vissza az alapokhoz.

Alennek, gorazde-i vendéglátómnak reggel 6-ra dolgoznia kellett mennie, ezért nem aludhattunk sokat. Reggeli után Cajnice felé indultam, a montenegrói határ irányába. Ez volt az első eset, hogy majdnem balesetet szendvedtem: Miljenónál a fa hídon volt egy lyuk, amit csak az utolsó pillanatban vettem észre, miközben teljes sebességgel jöttem lefelé a hegyről. Nagyot fékeztem, a bringám először jobbra, majd balra is kitért, végül szerencsére megállt, anélkül, hogy leestem volna.

Gorazde, 2010 május 30 (napi: 100 km; összes: 3978 km)



Szép hegyes táj allig tíz perc Sarajevo központjától.
  

Ma elhagytam Sarajevot, ugyanazon az útvonalon, amin tegnapelőtt megérkeztem. De hamarosan már egy új úton voltam: azon, ami Pale-ba vezet, az eléggé ronda télisport városba, ahol a haború után Radovan Karadzic rejtőzködött állítólag. Pale után a Gorozade-ba vezető út egy régi vasúti alagúton ment keresztül, ami nagyon keskeny volt, volt benne egy kanyar, ezért nem láthattad a végét, és az aszfalt is elég rossz állapotban volt. 

Sarajevo, 2010 május 28 (napi: 155 km; összes: 3868 km)

Kényelmes ágyat kaptam Anesa családjának házában. Közvetlenül a dzsámi mellett laktak, Srebrenica központjában. Ami egyben azt is jelentette, hogy reggel a 4.30-as imára hívásra erősen fölébredtem. Utam során az első alkalommal Isztambult igazán közelinek éreztem. 


Srebrenica.

Srebrenica, 2010 május 27 (napi: 122 km; összes: 3713 km)

Nem messze a panziótól, ahol egy estére megszálltam Bijeljinában, egy vadonat új egyetemet építettek – gondolom olyan külföldi pénzből, amit Bosznia újra talpra állításának megsegítéséhez küldtek. Az épület úgy nézett ki egy kicsit, mint egy ház a régi Dallas sorozatból. A diákok, akiket megkértem, hogy magyarázzák el mit látok, nem beszéltek angolul.

Hatalmas épület, hatalmas tudomány?


Bijeljina, 2010 május 26 (napi 136 km; összes: 3591 km)


Visszamentem Újvidékre egy interjú kedvéért, amit a Vajdasági Magyar TV készített velem. Ezek után volt még egy kis időm, hogy megigyak egy cappuccino-t a TV elbűvölő riportereivel, Ökrös Edittel és Kruncz Anikóval.

Néha én is sajnálom Trianont.


Temerin, 2010 május 25 (napi: 48 km; összes: 3455 km)

A táskámban egy kiló kecskesajttal, így indultam Stari Rakovacból, át mentem Petrovarazdinon, és a híd másik oldalán máris ott voltam: Újvidéken, a Vajdaság fővárosában. Visszonylag új város ez: Mária Terézia építette meg a 18. században. A petrovarazdini erőt fölhúszták szemben, egy a Duna kontróláló dombon, a törökök ellen, akik még mindig veszélyt jelenttek. A régiót németekkel, szóvákokkal, magyarokkal, horvátokkal és szerbekkel újra le lett telepítve, és akkor még elfelejtem a zsidókat, úkrajnokat és más kisebb nép csoportokat.

Mária Terézia erője és Titó emlékműve a Dunánál.


Stari Rakovac (Novi Sad), 2010 május 24 (napi: 143 km; összes: 3407 km)


Ma volt az utazásom első igazán meleg napja. Eszékről Vukovárra pontosan érkeztem, Ivana Miljak a Vukovár Múzeumtól már várt rám. Pillanatnyilag a múzeum nem a megszokott helyén talalható, mivel az eredeti épület megsemmisült az 1991-es szerb támadások során: ez nem más mint a vukovári Eltz palota.
Eltz palota restaurációja Vukováron.
 
Az utazásom egyik első állomásaként meglátogattam az Eltz kastélyt Koblenz mellett, ahol Gróf Karl von Eltz - sok-sok más dolog mellett - mesélt nekem a vukovári családi birtokról is (lásd április 12). Az apja még ott született és Jugoszláviában lakott az 1945-ös kitelepítéséig, bűneiként német származását és nemesi voltát  rótták fel. A kastélyét államosították, majd a városi múzeum kapott benne helyet. 1990-ben a Gróf végre visszatérhetett, de egy évre rá a szerbek lerohanták a várost. Az idős Eltz is Kalasnyikovot ragadott a családi kastély védelme érdekében, de hamarosan őt is evakuálni kellett. Miután a háború véget ért Vukovár lakossága a horvát parlamentbe küldte a 80 éves nemest, aki még két ciklust szolgált ott.

Osijek, 2010 május 23 (napi: 76 km; összes: 3263 km)

1526. augusztus 29-én I. Szulejmán szultan nagyszerű formában volt és alig 90 perc alatt megsemmisítette a magyar hadsereget. Elesett közel 20.000 ember, beleszámítva jelentős részét az ország vezetőinek is. II. Lajos királynak sikerült elmenekülnie a csatamezőről, de nem sokkal később megtalálták holttestét a Csete patakban – talán nem is belefulladt a patakba? Vagy Szapolyai János gyilkolhatta volna meg, hiszen ő maga is próbált trónra kerülni?
Akárhogyan is történt, a királyt és a magyar önálló királyságot 1526-ban eltemették Mohácsnál. Nem sokkal később az ország feloszlott: nyugati része Habszburg Ferdinándhoz, testvére V. Károly császárnak; Magyarország középső része a törökökhöz; Erdély török vazallus állam lett, Szapolyai vezetésével.

Tóth Mariann a magyar Kálvárián.

Móhács, 2010 május 22 (napi: 70 km; összes 3181 km)


Néha a dolgok teljesen másképp alakulnak, mint ahogy azt elképzeljük. Eredetileg úgy gondoltam, hogy múlt hét szombaton indulok Isztambulba. Aztán hirtelen olyan rossz idő lett, amelyet májusban még soha nem láttam. Szerencsém volt, hogy akkor érkezett ez a szörnyű idő, amikor éppen otthon voltam. De emiatt el kellett halasztanom az indulásomat egy héttel.

Horváth Viktor (balra) és holland Simon (jobbra).

Ez nem azt jelenti, hogy közben lusta lettem volna. Találkoztam Horváth Viktorral, a Pécsett élő íróval, akinek megjelent egy könyve, amely a város török korával foglalkozik. Szerettem volna megtudni, mit gondol arról az időszakról, amiről a magyar barátaim olyan sok negatív történetet mesélnek.

Pécs, 2010 május 9 (napi 69 km; összes 3111 km)

Ahogyan ma reggel fölébredtem, rájöttem, hogy ez a mai vasárnap sok boldogsággal várt: nem csak be fogom fejezni hamarosan a három EKF-es túrámnak az első részét, haza is fogok érkezni Pécsre pihenni, és végre újra együtt leszek a családommal!

Vásárosbécről homokos ösvényeken mentem az utolsó dombokon át Szigetvár felé. Épp a városka előtt ott várt rám a feleségem, Kata, ahol 1566-ban I. Szulejmán török szultán fölrakta sátrait a szigetvári ostrom alkalmán. De először a Katát jobban érdekelt nekem. Négy hét nem láttunk egymást, Essenben ugyanis el kellett bucsúzniunk, amikor egyedül mentem tovább a túrával. Úgy vettem észre, még kicsit csinosabb lett az idő alatt.


Kata kedves.

Vásárosbéc, 2010 május 8 (napi 127 km; összes 3042 km)

Ma átmentem Zala, Somogy, sőt Baranya megyein. Mivel mindig a legkisebb utakon szeretek menni – mivel ott a legkevesebb autó jár -, emiatt elégé lemaradt vidéket láttam most, mert ahol nincs jó út, ott kevesebb jó a gazdasági helyzet is.


A villanydrót csak mellőzik a házikót...


Letenye, 2010 május 7 (napi 110 km; összes 2914 km)

Csak 100 méter attól a pensziótól ahol ma éjszakán aludtam, van egy kis határátkellő Ausztriába. Egyenesen oda visz az ipariparkba, ahol az osztrák BEGAS cég tervezi fölépíteni minél hamarosabb egy oriási szemétégetőt (évi kapacitáció 350.000 tonna), kábé 500 méter a magyar határtól. Ma reggel oda mentem, hogy saját szemmel lássam az egészt, hogy jobban értsem az egészről a következményeket.


Az osztrák zászló a határátkellőn, mögötte a biómassza (azaz: fa ronkok) erőmű, amelyet a BEGAS már működet.

Szentgotthárd, 2010 május 6 (napi 135 km; összes 2804 km)

Tegnap a soproni Koch Robi és Éva házában vendégeskedtem. A házaspárt még abból az időből ismerem, amikor feleségem, Kata az ottani egyetemen dolgozott. Annak ellenére nagyon kedvesen fogadtak, hogy elég későn értem oda és Éva bármikor szült volna. Szerencsére a csecsemő nem erre az éjszakára időzítette érkezését, így nyugodtan alhattam. 

Sopron nekem Magyarország egyik legkellemesebb városai közé tartozik: a kis központ régi házai mind jó állapotban vannak és sok visel magán gótikus vagy reneszánsz jegyeket. Sopron a „ Hűség Városa”, mivel egy 1921-es népszavazáson lakói arra szavaztak, hogy nem csatlakoznak Ausztriához, hanem inkább maradnak Magyarország részeként. 

De jó! Nemcsak Pécsett dolgoznak a főtér szépségéért!

Sopron, 2010 május 5 (napi 105 km; összes 2672 km)

Pozsonyban szerettem volna többet megtudni az új szlovák nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásáról.
A törvény azt írja elő, hogy az ország minden pontján csak a szlovák az elfogadott nyelv, ha az állampolgárok valamilyen hivatalos ügyet kívánnak elintézni. Tehát ez nem azt jelenti, hogy mostantól senki sem beszélhet magyarul vagy bármely más nyelven az otthonában, mindössze az ügyintézéshez szükséges a szlovák.
Ennek ellenére azért kialakulhat néhány különleges szituáció: mi történik, ha két szlovákiai magyar Dunajská Streda (Dunaszerdahely) városházáján szeretne összeházasodni, ahol a polgármester szintén magyar? Törvény szerint büntethetővé vállnak, ha a ceremóniát magyarul tartják? És mi van akkor, ha a mennyasszony vagy a vőlegény nem is beszél jól szlovákul?

A Magyar Kulturális Intézmény Pozsonyban.

Bratislava, 2010 május 4 (napi 112 km; összes 2567 km)

Tegnap pihenőnapot tartottam- rám fért. Az elmúlt napokban, amikor reggeli után ismét biciklire pattantam, fájdalmat éreztem a lábaimban, és elgondolkodtam azon, hogyan fogom bírni a következő mai 120 km-t? De szerencsére 1-2 kilométer után a fájdalom csillapodott és minden rendben volt ismét. Azért ez előrevetíti, hogy talán túl sokat követelek az izomrendszeremtől.

De tegnap végre haladtam a blogommal: erre az egyik magyar barátom, Bezdán Sándor vendégeként nyílott lehetőségem. Sándorral 23 évvel ezelőtt ismerkedtem meg, amikor az afrikai Teleki expedíció keretében együtt másztuk meg a Kilimandzsárót. Ő most Bécsben él feleségével Andreával, és gyermekeivel Nathalie-val és Alex-el. Tehát mondhatjuk, Sándor is és én is oldalt cseréltünk!

Emlékezés a Kilimandzsáróra és a többi kalandra.

Wien, 2010 május 2 (napi 135 km; összes 2455 km)

Morvaországon átbiciklive, sokszor kellett észrevennem a sebeket, amelyek 45 év kommuniszmus után megmaradnak a tájban és a városokban –ahogyan máshol is a volt-keleti blokkban.


Drnholec: villany oszlop és benzinkút rossz helyen.

Miroslav, 2010 május 1 (napi 108 km; összes 2320 km)

Ma végre egy viszonylag eseménytelen nap: sokat kerékpároztam, közben felkerestem Telc városkát - egy kis ékszerdoboz, legalábbis a főtér - a többi nem olyan érdekes.


Telc: Turisták Eljönnek Látni Centrumát.

Dacice, 2010 április 30 (napi 123 km; összes 2212 km)

Az első dolgom volt reggeli után megtalálni Dr. Pavel Slavko-t Cesky Krumlov kastélyában. Szerettem volna látni a világ legidősebb megmaradt barokk színházát, ami a kastélyban van elrejtve…


Krumlov kastély.