Ma reggel megkerestem és találtam is a holland nagykövetséget Pristinában. Emma Kay már várt rám, aki a nagykövet mai távollétében a Királyságunknak első embere volt Koszovóban.
 |
| Beatrix, Emma... csak Wilhelmina és Juliana hiányzott. |
Érdekes beszélgetést folytattunk Koszovóról és arról a munkáról, amit a nagykövetség itt tesz. A cél, hogy segítsék az új országot abban, hogy képes legyen megállni a saját lábán, és ennek során kiemelt figyelmet fordítsanak az igazságosságra, a gazdaságra, a környezetre, meg az otthoni erőszakra. Az utolsó téma meglepetésként ért, de Kay asszony elmagyarázta, hogy az családbeli erőszak nagy probléma Koszovóban. Ennek az az oka, hogy a férfiak, akik hozzászoktak a durva szituációkhoz a háború alatt, most céltalanul otthon ücsörögnek. Ez feszültséget szül bennük, melyet agresszívan a családtagjaikon vezetnek le.
Koszovó hőse: Bil Klinton.
A látogatás után kicsit körbekerekeztem Pristinában. Megtaláltam a Bil Klinton sugárútat, ahol a korábbi amerikai elnök szobra áll. A szobor még esetlenségében és csúnyaságában is vicces, habár biztos vagyok benne, hogy nem ez volt a cél. Vajon Clinton úr is látta ezt a szobrot? És tetszett neki? Mindenesetre itt nagy becsben van tartva, mint az a világpolitikus, aki nélkül most nem lenne egy önálló Koszovót.
Időközben új, luxus problémám kelletkezett: utam második felét nagyon visszafogottan terveztem meg, nem gondoltam, hogy képes leszek napi 120 vagy több kilométert tekerni még a hegyekben is. De az mégis megy, ezért marad időm arra, hogy olyan helyekre is elmenjek, melyek eredetileg nem voltak a programban. Egyik ezek közül Prizren volt, Koszovó délnyugati részén fekszik, az albán határ mellett. Nem csak maga a város érdemel meg egy látogatást, hanem lehetőségem nyílik arra is, hogy következő nap a Sar Hegyeken átvezető gyönyörű uton menjek, mielőtt elérem Macedóniát, listám következő országát.
Gracanica, kivülről.
Elhagytam a forró és nem túl vonzó Pristinát, majd dél felé fordultam, Gracanica irányába. Mint észak Mitrovicában, itt is hirtelen mindenhol szerb rendszámtáblákkal közlekedő autókat látni, a kiírások cirill betűkkel jelennek meg, a kávéért és a sörért szerb dínárral kell fizetni - mindössze 15 km-re Pristinától ez itt megint szerb világ. Azonban a következő falu ismét albán… Gracanicában akartam meglátogatni egy gyöngyörű ortodox templomot, melyet a 14. században építettek, és annak a Lázár cár sírját rejti, aki a rigómezei csatában halt meg 1389-ben (lásd a tegnapi történetet). A templom belsejében a falakat több szász éves bizánci stílusban készült szentek és bibliai történetek freskói díszítik. Kinn svéd katonákkal beszéltem, akikre sajnos még mindig szükség van.
 |
| Gracanica, belülről. |
Folytattam utam Prizren felé. Az út nem volt nehéz, kivéve egy nem túl magas, talán 800 méter magas hágó. Felérve a tetőre, először tekinthettem a Sar hegyek havas csúcsaira.
 |
| A hegyek mögött: a Sar hegyek! |
Prizren sokkal szebb, mint Pristina! Található itt néhány régi utcácska dzsámikkal, néha templomokkal, egy erőd- maradvány a hegytetőn, egy régi török fürdő, melyet kiállítóhelyként használnak és egy régi török híd a vadul kavargó folyó felett. Itt csupán kedves emberrel találkoztam, aki mind meg akarták tudni, honnan jöttem, és mi az utam célja. Kifizették a söröm, a kávém, és figyelmeztettek, hogy a Sar hegyek nagyon magasak!
 |
| Prizren látnivalói. |
A város legolcsóbb hotele 25 euróért kínált szállást reggeli nélkül, ezért úgy gondoltam, jobb megoldást választok: a városka kívül, egy sziklás völgyében fekvő, háborús károkat szenvedett ház erkélyén készítettem el fekvőhelyem, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a patakra.
 |
| Hotel Prizren. |
A hely maga tökéletes volt, és nem fáztam, mint mikor Németországban aludtam a szabad ég alatt, még áprilisban. Ennek ellenére most sem tudtam aludni: késő este vihar érkezett a térségbe, mely egész éjszaka tombolt, megakadályozva, hogy elaludjak. Az élet a kinti vad világban nem olyan egyszerű…
0 kommentár:
Megjegyzés küldése