Prizren, 2010 június 8 (napi 107 km; összes 4675 km)

Ma reggel megkerestem és találtam is a holland nagykövetséget Pristinában. Emma Kay már várt rám, aki a nagykövet mai távollétében a Királyságunknak első embere volt Koszovóban.

Beatrix, Emma... csak Wilhelmina és Juliana hiányzott.


Érdekes beszélgetést folytattunk Koszovóról és arról a munkáról, amit a nagykövetség itt tesz. A cél, hogy segítsék az új országot abban, hogy képes legyen megállni a saját lábán, és ennek során kiemelt figyelmet fordítsanak az igazságosságra, a gazdaságra, a környezetre, meg az otthoni erőszakra. Az utolsó téma meglepetésként ért, de Kay asszony elmagyarázta, hogy az családbeli erőszak nagy probléma Koszovóban. Ennek az az oka, hogy a férfiak, akik hozzászoktak a durva szituációkhoz a háború alatt, most céltalanul otthon ücsörögnek. Ez feszültséget szül bennük, melyet agresszívan a családtagjaikon vezetnek le.

 
Koszovó hőse: Bil Klinton.


A látogatás után kicsit körbekerekeztem Pristinában. Megtaláltam a Bil Klinton sugárútat, ahol a korábbi amerikai elnök szobra áll. A szobor még esetlenségében és csúnyaságában is vicces, habár biztos vagyok benne, hogy nem ez volt a cél. Vajon Clinton úr is látta ezt a szobrot? És tetszett neki? Mindenesetre itt nagy becsben van tartva, mint az a világpolitikus, aki nélkül most nem lenne egy önálló Koszovót. 

Időközben új, luxus problémám kelletkezett: utam második felét nagyon visszafogottan terveztem meg, nem gondoltam, hogy képes leszek napi 120 vagy több kilométert tekerni még a hegyekben is. De az mégis megy, ezért marad időm arra, hogy olyan helyekre is elmenjek, melyek eredetileg nem voltak a programban. Egyik ezek közül Prizren volt, Koszovó délnyugati részén fekszik, az albán határ mellett. Nem csak maga a város érdemel meg egy látogatást, hanem lehetőségem nyílik arra is, hogy következő nap a Sar Hegyeken átvezető gyönyörű uton menjek, mielőtt elérem Macedóniát, listám következő országát.



Gracanica, kivülről.

Elhagytam a forró és nem túl vonzó Pristinát, majd dél felé fordultam, Gracanica irányába. Mint észak Mitrovicában, itt is hirtelen mindenhol szerb rendszámtáblákkal közlekedő autókat látni, a kiírások cirill betűkkel jelennek meg, a kávéért és a sörért szerb dínárral kell fizetni - mindössze 15 km-re Pristinától ez itt megint szerb világ. Azonban a következő falu ismét albán… Gracanicában akartam meglátogatni egy gyöngyörű ortodox templomot, melyet a 14. században építettek, és annak a Lázár cár sírját rejti, aki a rigómezei csatában halt meg 1389-ben (lásd a tegnapi történetet). A templom belsejében a falakat több szász éves bizánci stílusban készült szentek és bibliai történetek freskói díszítik. Kinn svéd katonákkal beszéltem, akikre sajnos még mindig szükség van.

Gracanica, belülről.


Folytattam utam Prizren felé. Az út nem volt nehéz, kivéve egy nem túl magas, talán 800 méter magas hágó. Felérve a tetőre, először tekinthettem a Sar hegyek havas csúcsaira.

A hegyek mögött: a Sar hegyek!


Prizren sokkal szebb, mint Pristina! Található itt néhány régi utcácska dzsámikkal, néha templomokkal, egy erőd- maradvány a hegytetőn, egy régi török fürdő, melyet kiállítóhelyként használnak és egy régi török híd a vadul kavargó folyó felett. Itt csupán kedves emberrel találkoztam, aki mind meg akarták tudni, honnan jöttem, és mi az utam célja. Kifizették a söröm, a kávém, és figyelmeztettek, hogy a Sar hegyek nagyon magasak!


Prizren látnivalói.


A város legolcsóbb hotele 25 euróért kínált szállást reggeli nélkül, ezért úgy gondoltam, jobb megoldást választok: a városka kívül, egy sziklás völgyében fekvő, háborús károkat szenvedett ház erkélyén készítettem el fekvőhelyem, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a patakra. 


Hotel Prizren.

A hely maga tökéletes volt, és nem fáztam, mint mikor Németországban aludtam a szabad ég alatt, még áprilisban. Ennek ellenére most sem tudtam aludni: késő este vihar érkezett a térségbe, mely egész éjszaka tombolt, megakadályozva, hogy elaludjak. Az élet a kinti vad világban nem olyan egyszerű…

0 kommentár:

Megjegyzés küldése