Perperikon a jobb oldali dombon ül.
A köves Perperikon nem csak önmagában volt érdekes számomra, hanem azért is, mert ez volt az a hely, ahol Nagy Sándor tanácsot kért a Dionüszosz jósdától, és megkapta azt a próféciát, amely szerint le fogja igázni a világot… – lenyűgöző, ugye. Perperikon azokban a napokban annyira ismert volt, mint a Delphoi jósda Görögországban.
Ez a hely különbözik a legtöbb régészeti lelőhelytől: ez nem igazán egy felépített, hanem inkább egy kivésett város. A szakértők szerint a Perperikonba fektetett összes erőfeszítés időben és izomerőben felér az egyiptomi piramisok építésével. Nekem, a fekvése miatt, egy kicsit a perui Machu Picchura emlékeztetett.
Meredek óriáslépcsők.
Az ide érkező látogatónak először óriási lépcsőket kell megmásznia, hogy elérje a nevezetes Perperikon. A lépcső végén van az a hely, ahová Nagy Sándor elhozta áldozatát Dionüszosznak. A területet elég nehéz megérteni: a látogatónak tényleg szüksége van egy könyvre vagy egy vezetőre, hogy értelmet nyerjenek azok a különböző elemek, amelyek az öreg város szentélyének épületeit alkotják. Az viszont biztos, hogy a padlót a sziklából vájták ki, és hogy az építőknek sok erőfeszítésébe és találékonyságába került, hogy az esővíz útját rendezzék: sok helyen láttam kisebb vízvezetékeket, amelyeket a fehér sziklákból faragtak ki.
A királyi sírok.
Igazán érdekesek voltak a (kifosztott) sírok, melyekbe egykor a trák pap-királyokat temették. Csak onnan tudtam meg, hogy valójában mik voltak ezek a kődarabok, hogy hallottam egy közeli olasz idegenvezető magyarázatát.
Próbáld meg ezt dinamit nélkül.
A domb tetején található volt az úgynevezett Akropolisz. Sokféle építkezési korszakkal találkoztam itt: római fal és egy ókeresztény bazilika. Egy hatalmas ciszterna… meddig tartott, amíg kibányászták ezt a hatalmas lyukat…?
El hagytam titokzatos Perperikont körülbelül két óra múlva. A nap tűződött erősen.. Folytattam a biciklizést Svilengrad felé, az a város felé, ahol a bolgár országhatár találkozik Görögországgal és Törökországgal. A táj nem volt többé hegyes, a tegnapi hatalmas erdők eltűntek. Most a vidék dombos volt, egy kicsit szárazabb, és leginkább gazdálkodásra használták. Mindenfele emberek kisebb csoportjai arattak, gyakran kézi erővel.
Próbáld meg ezt traktor nélkül.
Silvengradban átkeltem a Maritsa folyón egy hídon, amit a törökök építettek éppen Bécs első ostromának évében, 1529-ben.
Csak 1316 kilométerre Bécstől.
Innen először láthattam meg Törökországot a távolból…
0 kommentár:
Megjegyzés küldése