Mivel az eső és a szúnyogok nem hagytak aludni, így hajnali fél 5-kor nem tehettem mást, folytatnom kellett a biciklizést. Nagyon szörnyű érzés volt.
A görög Makedóniát ábrázoló részletes térképemen fel volt tüntetve egy kis út, amely elvezet Theodorakia faluhoz, a Macrovouni hegyen át, a Kerniki tó partjára. Hamarosan felkelt a nap, és mire elértem Milochori falut, lekapcsolhattam a biciklilámpát. Nagyon vágytam egy erős eszpresszóra, de a görögök nem a korán kelésükről híresek, sehol nem találtam egy kávézót, amelyik már nyitva lett volna.
A Nes café Vathiban.
Végre Vathiban találtam egy egyszerű falusi boltot, ahol a házi asszonya készített nekem egy Nescafé- utálom ezt a kávét, kivéve, ha forró, friss tehéntejjel készült. Ehhez vizet adtak, ennek ellenére mennyei volt. 8-kor mentem tovább, keresve az utat a Kerniki tó felé. Letértem a beton útról: a keskeny ösvény egy kicsi, aranyos tóhoz vezetett, melynek partján egy fedett kirándulóhely állt. Kiváló helynek tűnt az alvásra, mert tényleg nagyon fáradt voltam. Ha ismét elkezdene esni, legalább lenne tető a fejem felett. Továbbá - nagyon fontos- itt nem voltak szúnyogok. Kigöngyölítettem a hálózsákomat, lefeküdtem, és… nem tudtam aludni. Itt legyek százai vettek körül… A hely tele volt bárány-ürülékkel, ez megmagyarázta a nagy számukat. A legyek éjjel alszanak, de mivel most nappal volt, nagyon is ébren voltak. Elkezdtem sajnálni magam, de még ez sem segített az elalvásban.
Kedves hely, leszámítva a legyeket.
Délben felkeltem, ismét összepakoltam és elindultam. Mentem felfelé még egy keveset, de az út hirtelen eltűnt, a természet lett az úr: megállított a zöld dzsungel. Ez nem volt az én napom!
Megint egy új nap a dzsungelben.
Feladtam, visszafordultam és visszamentem Vathiba. Elveszítettem egy fél napot. Egy tábla Kendrikot jelölte, ami így célpontommá vált, mivel ez vezet a kicsit nagyobb útra Rodopoli felé. A kendrikoi útról kiderült, egy meredek homokos csapás. De még így is megérte ezen menni, máskülönben kétszer ekkora távolságot kellett volna tekernem az aszfaltos úton. Kendrikoban elkezdett erősen esni, de szerencsére találtam egy kis falusi boltot, ahol ittam egy kávét és egy sört, miközben blogoltam. Kora este az eső elállt, folytathattam utamat. Felmásztam a Disoro hegy nem túl magasan fekvő hágóra, egy teljesen üres úton, az erdőn át. Ismét elkezdett esni, ezúttal sehol sem volt fedezék, de legalább nálam volt az esőkabátom. Megpillantottam a Kerkini hegyek lenyűgöző vonulatát, amely mögött fekszik Bulgária, listám következő országa.
Kerniki hegy a háttérben, esőfelhőkkel.
Naplemente után érkeztem Rodopoliba. Néhány kisebb étterem sorakozott az utcában, mind élettel teli. Megálltam egy egyik teraszán, sört és vacsorát rendeltem. A szörnyű nap végén végre megtaláltam a tökéletes helyet: a családi konyha nagyszerűnek bizonyult, az eszpresszó olyan jó volt, mintha Olaszországban főzték volna, és a pincér beszélt németül is, mivel ott éltek 10 évig. Megkérdezték, hol szeretném tölteni az éjszakát, mire azt válaszoltam, hogy itt, a teraszon. Beleegyeztek.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése