Elbúcsúztam Wendytől és Milostól, és elindultam dél felé, Koszovó fővárosának, Pristinának az irányába. Nagyon meleg volt, körülbelül 35 fok, és a szél a rossz irányból fújt. Az út mindennek leírható, csak szépnek nem: széles vágány aszfaltból, sok személy- és teherautó, kipufogógáz, zaj, érdekes vezetési stílus, és az út mellett ronda falvak és városok… De ez volt az egyetlen járható út, így ezen haladtam.
Pristina közelében egy döntő csatára került sor, a Rigómezőn (Kosovo Polje) 1389-ben - ez az évszám minden szerb emlékezetébe beleégett. Murat szultán csapatai legyőzték a Lázár cár vezette szerbeket a harcban, ahol mindkét vezér életét veszítette.
A szerbeknek ez a szerencsétlen kimenetelű csata jelentette a királyság végét és az 500 éves török kor kezdetét. A törökök innentől kezdve megállíthatatlanok voltak, folyamatosan haladtak előre a Balkánon, hamarosan elfoglalták Konstantinápolyt is (1453), majd a hajdani bizánci várost saját fővárosukká tették, és Isztambulnak keresztelték.
 |
| Murat szultán itt járt - és itt is maradt. |
Érdekes módon, Murat szultánt halálának helyén temették el, és ezt a helyet megjelölték egy türbével, mely a mai napig látogatható Obilic városában, nem messze Pristinától. Kicsit nehézen ugye, de megtaláltam a szép és jó állapotban lévő műemléket, azonban csak kívülről tekinthettem meg. Egy öreg néni magyarázta nekem miért be volt zárva az épület, de sajnos nem értettem.
Tovább haladtam Pristina felé. Siettem, mert Emma Kay, a holland nagykövetség helyettes vezetője várt rám, de a délután folyamán még további találkozókon kellett résztvennie. Nem értem oda időben, ezért megbeszéltünk egy új időpontot a következő napra. Ez azt jelentette, hogy Pristinában kellett töltenem az éjszakát, de így legalább lehetőségem nyílott arra, hogy visszakerekezzek Obilic irányába: még nem látogattam meg ott a szerb emlékművet, mely a rigó mezei csatának állít emléket.
Közvetlenül naplemente előtt érkeztem meg a történelmi jelentőségű helyre. Az emlékmű egy nagy torony, mely a csatatérre tekint. Ugyanúgy, mint a peci patriarchátust, ezt is fegyveres erők őrzik, mivel a műemlék kiváló célpont lenne esetleges szélsőséges albánoknak. Azonban Pechez képest az a különbség, hogy a kapuknál nem külföldi katonák álltak, hanem a koszovói rendőrség tagjai. A rendőrök nagy érdeklődéssel figyelték, ahogy egy különös ember megérkezett egy biciklin egyedül, naplementekor. De kedvesek voltak, ugyan az útlevelemet elvették, de beengedtek, hogy megtekintsem még későn is a műemléket. Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek: szerbül beszéltek egymással! Úgy tudom, hogy Szerbiának nincsen hadserege, vagy rendőrsége Koszovóban, akkor mégis hogyhogy szerbül beszélnek? Elmagyarázták: a koszovói rendőrség részben albán, részben szerb tisztekből áll. A szerbek nem beszélnek albánul, de az albánok igen beszélnek szerbül.
 |
| Éjjeli őrség. |
Egy albán tiszt jött velem, és angollal kevert szerb nyelven elmagyarázta, hogyan küzdöttek itt 1389-ben. Ismét a hatalmas török túlerő… De a hely nem csak erről a több mint 600 évvel ezelőtti eseményről híres: 1989-ben a rigó mezei csata helyszínén tartotta Szlobodan Milosevic azt a paprikás hangulatú beszédét, amely – utólag már tudjuk- a balkáni háborúk kirobbanásához vezetett a ’90-es években.
Megkérdeztem új egyenruhás barátomat, hogyan dolgoznak együtt a más nemzetiségű kollégákkal? Válaszul megfogta a kezemet és ezt kérdezte: „Te hogyan éreznél? Először a szomszédod megpróbál megölni, aztán most újra együtt kell dolgozni? De nincs alternativ.”
Megértettem. Tényleg nincs más lehetőség.
 |
| Rigómező 2010. |
Lement a nap, a sötétség lett az úr. Hallottam, ahogy a madarak békésen énekelnek a Rigómezőn - de nem rigók voltak, hanem fülemülék. Koszovó tele van velük.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése