Egykoron a fejedelem étkezője volt, most múzeum.
Bár szerencsém volt: a múzeum igazgató Ali Kabul, aki ezen a napon Isztambulban tartózkodott, olyan kedves volt, hogy beengedett úgy, hogy felhívta a feleségét telefonon, hogy jöjjön és nyissa ki az ajtót nekem! Szóval meg tudtam nézni a nemrég felújított múzeumot egyes egyedül.
A kilátás még mindig ott van, egyedül a jó ételt nem szolgálják fel többet.
Ellentétben azzal, amit sok ember gondol, az épület amelyben a múzeum áll, nem az a ház volt amiben Rákóczi Ferenc élt. Viszont ez volt az a hely ahova enni járt, a nagy terembe a második emeleten, gyöngyörű kilátással a tengerre. Száműzetésben élt Rodostóban (modern Tekirdag) 1720-tól egészen a haláláig 1735-ig, miután szülőföldjén sikertelenül harcolt a Habsburg elnyomás ellen 1703-tól 1711-ig. Kalandos, eseménydús életet élt, de tragikusat is, mivel sosem sikerült felszabadítania Magyarországot az idegen elnyomás alól. Aztán Törökországban kapott menedéket, a szultán ellenségének ellenségeként.
A múzeumlátogatás után, elhagytam Rodostót a régi tengerparti úton Konstantinápoly felé. Mennyit változtak a dolgok manapság! Bár Isztambul még mindig 150 valahány kilométerre volt, egész nap sűrűn lakott városi területeken át bicikliztem. Amikor legutoljára jártam Isztambulban, a városnak 10 millió lakosa volt (1996); ma 15 millió…Sokkal nagyobb lett mint Párizs vagy London.
A következő állomás: Isztambul.
Olyan 60 km-re nyugatra álltam meg a nagy várostól, Kumburgaz-ban. Itt holnap az Isztambul Bicikli Klub fog találkozni velem és kísér az utazásom utolsó részén, hogy befejezzem az utamat a Haya Sophia előtt.
Utolsó éjszaka a parton aludtam. Furcsa volt… Tudtam, hogy holnap ez a kaland történelem lesz. Egy kaland, ami másfél éve foglalkoztatott.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése