A csodálatos Rozhen monostor csak egy pár homokpiramissal odébb fekszik Melniktől. Ellátogattam oda is, mielőtt nekiindultam volna a hegyi ösvénynek, ami Pirinbe vezet, a mai következő állomásomhoz.
Rozhen monostor: még a szőlő is 300 éves.
A gyöngyörű templomban két gyertyát gyújtottam a házassági évfordulónk meghitt emlékére. A kolostor kertjében találkoztam hosszúszakállú Daniel atyával, aki egyike a két monostorban élő szerzetesnek. Elég jól beszélt angolul ahhoz, hogy komoly dolgokról tudjunk beszélgetni. Megkérdeztem tőle, mit gondol a görögök és a makedónok közötti vitáról. Nem beszélt mellé: azt mondta, szláv testvérei tévedtek, de meg fogják kapni méltó büntetésüket az Utolsó Ítéletnél. Miközben erről beszélt, a háta mögött láttam a templom 400 éves félelmetes freskóit, amik pontosan ezt ábrázolták. Nehéz volt nem sajnálni a makedónokat…
Mielőtt elbúcsúztunk volna, Daniel atya javasolta, hogy látogassam meg a Rila kolostort is. Rila 150 km-re északra található innen, a kolostorban tartják a 946-ban meghalt rilai Szent János (Ivan) csodásan megmaradt testét. Daniel atya Leninhez hasonlította, akinek a testét, kevesebb mint egy évszázad után, tonnányi kémiai anyagok ellenére sem tudtak jó állapotban megőrizni.
A Rozhen kolostort abban a pillanatban hagytam el, amikor eleredt az eső. Az azonos nevű faluban találtam menedéket egy egyszerű de nagyon jó étteremben. Kint nagyon zuhogott. Amikor két óra múlva végre elállt, a homokösvény, ami a hegyen át célállomásomba, Pirinbe, vezetett, teljesen elázott. Csak azért is elindultam.
Itt nem járnak autók.
Először egy alagúton mentem keresztül, egyenesen át egy hatalmas homokpiramis alatt. Csak remélni mertem, hogy biztonságos lesz ez a sok eső után. A mögötte vezető ösvény a gyerekkorom előtti világba vitt vissza, egy világba, aminek az újjáépített Melnik nem volt része. Ez két külön világ volt. Ahol most voltam, turista soha nem tette be a lábát.
Egy út, ami inkább kecskéknek való, mint bicikliknek.
A kerekeim küzdöttek a mély, nedves homokkal. Sok helyen kikerültem a pocsolyákat, de volt, hogy nem volt más lehetőség, mint áthajtani rajtuk, remélve, hogy nem lesznek túl mélyek. Egyikük az volt, és a biciklim beleragadt a közepébe, a bal lábam pedig teljesen átázott a piszkos, sáros víztől. Miután egy órát kapaszkodtam ezek a rossz körülmények között, elértem egy apró falucskát, Kashinát. Teljesen el volt vágva a külvilágtól, kivéve azt a szörnyű homokösvényt, amin érkeztem.
Kashina benne van az EU-ban, Isztambul nincs.
A házak borzasztóan összefoltozottak és düledezőek voltak. Az ellentét a közeli Melnikkel, nem lehetett volna nagyobb. Megértettem, hogy ha egy országnak mindig csak a főútján maradunk, az ország állapotáról minket érő benyomások nagyon pontatlanok lehetnek. Nem tudta elnyomni azt az érzést, hogy – mindenestre most – Kashina közelebb van az igazi Bulgáriához, mint a csinosan újjáépített Melnik.
Jaj! Ez itt gyors, egy kicsit mély, és nagyon hideg…
Az ösvény folytatódott. Hirtelen egy vad patak (vagy folyó?) keresztezte. De sikerült magamat és a biciklimet átmenteni a túloldalra. A Pirinbe vezető út egy házi készítésű táblával volt jelölve, azonban egyszer csak véget ért: egy piros-fehér sorompó vágta el. Ennek ellenére átmentem rajta, de ez valóban teljes megállásra késztetett, mivel egy vízi-elektromos erőmű állt az út végén. Az egyetlen lehetőség egy vissza nyugat felé vezető ösvény volt, megfelelően táblázva: Melnik, ami éppen az ellenkező irányba mutatott, mint amerre én tartottam. Ekkorra a Nap már lemenőben volt. Pirin, ahova menni akartam, még mindig 25 km-re volt. Az ösvény annyira rossz volt, hogy tudtam, még ha meg is találnám, legalább három órába telne átkelni rajta ilyen körülmények között – és a biciklilámpám elemei kimerülőben voltak. Három gyönyörű lány apjaként és egy tökéletes nő férjeként, úgy döntöttem, hogy a biztonságosabb utat választom, és visszatérek Rozhenbe éjszakára.
Amikor visszaértem, észrevettem egy problémát, amit tudtam volna nélkülözni: a mai nap extrém bicikli-túrája teljesen tönkretette az első fékeimet, amiket két héttel ezelőtt kaptam Tetovoban (lásd június 9-e történetét). Ez rossz hír volt, mivel holnap az utazásom egyik legnagyobb hegyszorosai várnak rám…
0 kommentár:
Megjegyzés küldése