Tegnap a soproni Koch Robi és Éva házában vendégeskedtem. A házaspárt még abból az időből ismerem, amikor feleségem, Kata az ottani egyetemen dolgozott. Annak ellenére nagyon kedvesen fogadtak, hogy elég későn értem oda és Éva bármikor szült volna. Szerencsére a csecsemő nem erre az éjszakára időzítette érkezését, így nyugodtan alhattam.
Sopron nekem Magyarország egyik legkellemesebb városai közé tartozik: a kis központ régi házai mind jó állapotban vannak és sok visel magán gótikus vagy reneszánsz jegyeket. Sopron a „ Hűség Városa”, mivel egy 1921-es népszavazáson lakói arra szavaztak, hogy nem csatlakoznak Ausztriához, hanem inkább maradnak Magyarország részeként.
De jó! Nemcsak Pécsett dolgoznak a főtér szépségéért!
Örömmel töltött el, hogy a kétnapos esőzés után a mai nap végre nem esett. De a délről fújó szél kisebb viharrá erősödött - és természetesen utam egyenesen dél felé vezetett. Jajj…!
Tegnaphoz hasonlóan ma is ilyen utat követtem, amely többé-kevésbé az 1920. magyar határt jelöli. Az országról ekkor az első világháború győztesek elcsatolták területeinek kétharmadát, elszenvedett vereségének következményeképp. Nyílván, egy igazságtalan dolog volt. A mai napig úgy érzik mindenki Magyarországon, hogy a béke pocsék volt, habár a többség egyet ért abban, hogy már semmit nem lehet tenni ellene. (Ugyanígy, még soha nem találkoztam olyan szlovákkal vagy horváttal, aki ismét magyar uralom alá akart tartozni.). Pozsonyból Pécsre vezető utam során összesen nyolcszor kellett átlépnem egy határt, ahol 1920 előtt egyetlen határátkelő sem volt. De a jó hír az, hogy most sehol senki nem állít meg, nem ellenőrizték az útlevelemet, se átvizsgálták a csomagomat.
Kemény Kőszeg kastélya.
Ausztrián keresztül érkeztem Kőszegre, egy másik bájos kisvárosba. Itt történt 1532-ben egy fontos magyar-török összecsapás, amikor egy hatalmas török sereg hiába próbálta bevenni Kőszeg várát, amelyet csak kevés magyar harcos védte. Több mint valószínű, hogy a kőszegi vár ebben az évben óvta meg Bécset egy újabb török támadástól, mert a Szultán az ostrommal sok fontos időt elpasszárolott.
Erre kezdtem gondolkodni, milyen bátor, ügyes katonák voltak a magyarok: mindig kevesen kitartottak nagy többszám ellen? Mint 1456-ban Belgrád, 1552-ben Eger és 1566-ban Szigetvár esetében is? Na ja, 1526-ban nem volt éppen szerencséjük Mohácsnál.
A vihar továbbra is tombolt. A lábaim eléggé megviseltek voltak. Csakúgy, mint a hangulatom (lásd a képet).
Egy vicces kép- a valóságban a fejem sokkal kisebb.
Mielőtt ismét osztrák területre léptem, átkerekeztem egy falun, ami az ország legfurcsább nevét viseli: Pornóapáti…
 |
| Még jobb mint a fríziai Sexbierum. |
A név első fele a helyi patakból, a Pornó-ból jön, a második rész pedig a valaha ittlévő apátságra utal. Tehát a falú nevének semmi közel nincs a római katolikus egyház manapság érintő botrányokkal.
Már megint visszatérve Ausztriába, ezt az FPÖ - a megboldogult Jörg Haider szélsőséges jobboldali pártja - választási plakátot láttam:
Hamarosan orvos és takarítónő hiánya lesz Ausztriában.
Ez állt rajta: „védd meg a hazát, zárd be a határt”! A poszter poénja az apró betűs részben volt elrejtve: a hölgy neve, aki a határok lezárásáért harcol, Ilse Benkő, ami utal arra, hogy vannak magyar családi kapcsolatai. És történetesen tagja az Európai Integrációs Bizottságnak és a Határokon Átívelő Együttműködésnek…
Már sötét volt, amikor végre megérkeztem Szentgotthárdra, abba magyar városkába, melynek lakói nagyon aggódnak a határtól 500 méterre tervezett ausztriai szemétégető miatt - a helyzetet nehezíti, hogy a többnyire nyugat felől fújó szél a város felé vinné az összes szennyezést. Közvetlenül egy az ipari park mellett lévő panzióban vettem ki egy szobát. Mielőtt lefeküdtem, kiszellőztettem a szobámat - jó ehet, hogy egy év múlva már nem csinálhatom.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése