Stari Rakovac (Novi Sad), 2010 május 24 (napi: 143 km; összes: 3407 km)

Ma volt az utazásom első igazán meleg napja. Eszékről Vukovárra pontosan érkeztem, Ivana Miljak a Vukovár Múzeumtól már várt rám. Pillanatnyilag a múzeum nem a megszokott helyén talalható, mivel az eredeti épület megsemmisült az 1991-es szerb támadások során: ez nem más mint a vukovári Eltz palota.

Eltz palota restaurációja Vukováron.
 

Az utazásom egyik első állomásaként meglátogattam az Eltz kastélyt Koblenz mellett, ahol Gróf Karl von Eltz - sok-sok más dolog mellett - mesélt nekem a vukovári családi birtokról is (lásd április 12). Az apja még ott született és Jugoszláviában lakott az 1945-ös kitelepítéséig, bűneiként német származását és nemesi voltát  rótták fel. A kastélyét államosították, majd a városi múzeum kapott benne helyet. 1990-ben a Gróf végre visszatérhetett, de egy évre rá a szerbek lerohanták a várost. Az idős Eltz is Kalasnyikovot ragadott a családi kastély védelme érdekében, de hamarosan őt is evakuálni kellett. Miután a háború véget ért Vukovár lakossága a horvát parlamentbe küldte a 80 éves nemest, aki még két ciklust szolgált ott.

Az Eltz kastély sötét kivégzőhelye.

Ivanának köszönhetem, hogy bejutottam az Eltz kastély belső helységeibe is, ahol jelenleg óriási felújító munkálatok folynak (milyen szép is lenne ha az én antik cementlapjaimat használnák, nagyon szívesen szállítanék nekik!) Megnézhettem a kastély hatalmas pincéit is, ahol Zeljko Maticevic a kastély felügyelője megmutatta nekem azt a helyet ahol a szerbek szerencsétlen horvátokat végeztek ki a háború alatt. A mostani tervek szerint ismét boros pince lesz a helyből, mint a régi szép időkben.

Az 1991-es ostrom teljes történetének leírása túl hosszú és bonyolult egy ilyen blogban mint ez. De elmondaná hogyan bombázta a jugoszláv hadsereg a várost hónapokon át, és hogy azt milyen hősiesen védték viszonylag kis létszámú horvát csapatok egyszerü puskákkal felfegyverkezve. A végén a szerbek elfoglalták a várost, miután azt majdnem porig bombázták. De marad egy-két megválaszolatlan kérdés ebben a törtenétben: miért nem kaptak a védők több segítséget? Miért nem avatkozott be a horvát hadsereg? Van egy széleskörü elmélet, miszerint a horvát kormánynak szüksége volt a szenvedő Vukovárra ahoz, hogy megnyerje a Nyugat szimpátiáját/együttérzését, és így hivatalosan is elismerjék mint független államot...    
   

Vukovári vízitorony.

Vukovárt szinte a földdel tették egyenlővé, így 19 évvel az ostrom után sebei még mindig láthatók. Habár rengeteget tettek azért, hogy a háború elötti állapotoknak megfelelően újjáépítsék a várost, azonban meg a Fő utcán is ott vannak az omladozó romok az újonann helyreállitott és festett házak mellett.

Az ostromnak vége lett, csak a halottak maradnak.
 

Vukovár külvárosában óriási emlékművet állitottak a háborúban elesettek emlékére. Több száz sír, mindegyiken 1991-es őszi dátum. Kiemelkedik Blago Zadro sirja, ő volt Trpinjska cesta parancsnoka, ahol a legsúlyosabb csatákat vívták.

Utamat kedvező hátszéllel folytattam Ilok irányába,  a legkeletibb horvát városkába, amit három oldalról is szerb határ vesz körul. 1991-ben a szerbek elfoglalták pár évre, de nem ők voltak az elsők: elöttuk jártak már ott magyarok, törökök és osztrákok. Ilokon a várhegyen egy pici templomban fekszik eltemetve Kapisztrán János éppen ezért itt megálltam.

Kapisztrán János sírja: sem a törökök sem a zsidók nem kedveltek.

Kapisztrán olasz ferences rendi szerzetes volt, a XV. század közepén Ausztriába ment ahol sikeresen prédikált a zsidók ellen, akiket ennek eredményeként a déli német területekről ki is tiltottak. A belgrádi/nándorfehérvári volt az utolsó ütközet amiben részt vett 1456-ban, mikor Hunyadi János segítségére sietett, aki hősiesen védte a belgrádi várat a hatalmas török seregek támadásától. A két János győzelme visszaszorította a törököket az elkövetkező 70 évre – a mohácsi vészig. Kapisztrán János a győzelem után hamarosan elhunyt pestisjárványban, ami a csata után tört ki. Ilokon halt meg.

Fickó a Fruska „go-go” Gora-ban.

Újvárra menet, a könnyebbik úton a Duna mentén is mehettem volna, én azonban inkább a nehezebb, de sokkal szebb utat választottam a Fruska Gorán keresztül, ezt a hosszan elnyúló alacsony hegyvonulatot a folyó déli részén. Így 60 km-en át meredeken fel és le bicikliztem - de az egész út és az erdő csak az enyém volt.

Naplementére végre Stari Rakovacba értem, nem messze Újvidék előtt. Múlt év júliusában egyszer már átmentem ezen a falun, mikor Katával a Fruska Gorán keresztül bicikliztünk, így még emlékeztem arra az apró házra ahol csuda klassz házi kecske sajtot vettünk. Ismét megálltam ott, és a legjobb szerb nyelvtudásomat elővéve megkérdeztem van-e eladó sajt. És volt. A ház asszonya, Slobodanka Bagic meglepődött, hogy újra engem lát. Hamarosan az egész család körém telepedett és nézték ahogy eszem az általuk készített pompás sajtot.
 

Szerb vendégszeretet.

Most nagyon örülök annak, hogy az elmúlt 15 hónap alatt sok-sok órát fektettem a szerbhorvát nyelv tanulásába. Sikerül magamat megértetnem, meg úgy is, hogy a szavakat csak egymás mellé pakolom a nyelvtani szabalyok legkevesebb figyelembe vételével. De működik, és nagyon mókas! A jutalmam, hogy meg az éjszakát is náluk tölthettem.

Aznap éjjel kecskéket számoltam bárányok helyett.