1526. augusztus 29-én I. Szulejmán szultan nagyszerű formában volt és alig 90 perc alatt megsemmisítette a magyar hadsereget. Elesett közel 20.000 ember, beleszámítva jelentős részét az ország vezetőinek is. II. Lajos királynak sikerült elmenekülnie a csatamezőről, de nem sokkal később megtalálták holttestét a Csete patakban – talán nem is belefulladt a patakba? Vagy Szapolyai János gyilkolhatta volna meg, hiszen ő maga is próbált trónra kerülni?
Akárhogyan is történt, a királyt és a magyar önálló királyságot 1526-ban eltemették Mohácsnál. Nem sokkal később az ország feloszlott: nyugati része Habszburg Ferdinándhoz, testvére V. Károly császárnak; Magyarország középső része a törökökhöz; Erdély török vazallus állam lett, Szapolyai vezetésével.
Tóth Mariann a magyar Kálvárián.
Tóth Mariann vezetett körbe az emlék parkban. Elmesélte, miként leltek a tömegsírra 1960-ban: „ ez volt az az év amikor traktorral kezdték művelni a földeket, és a szántás is sokkal mélyebben történt...”
A park a sírok felett körben helyezkedik el, ahogy azt találták. Csak egy töredéket találták itt a holttesteknek, feltételezhetőleg itt csak a magyar hadsereg táborozott, a csatatér máshol volt. Ahogy a lechmezői csatánál itt sem lehet tudni még pontosan merre volt az ütközet. De biztos több tömegsírt lehetne találni a park környékén.
Magyar malőr Mohácson.
Nem ez volt az első alkalom, hogy meglátogattam a parkot, de bármikor erre járok, mindig elérzékenyülök, pedig nem is vagyok magyar. Miért van ez? Ahogy a magyarok balszerencséje meg van jelenítve itt? Rögtön a szép kapunál kezdődik, a vas csontokból kirakott főbejáratnál: bal és jobb lehajlító oldala ahogy szimbolizálja a habszburg és a török uralomat, ránehezedve a magyarokra. (lásd a tegnapi nap képet) Temető jellege van a helynek, mely valojában az is az. Tradicionális erdélyi kopjafák mesélik az elesett hősök és a csata történetét.
Nem-annyira-Dicsőséges Szülejman.
Amit érdekesnek találtam az, ahogyan itt ábrázolják I Szulejmán szultánt - ellentétben a szigetvári műemlékkel (lásd május 9.). Mohácsnál cinikus, hidegvérű gyilkos, aki lefejezte a magyar hadsereget ( a csata után nagy számban fejeztette le a Szultán a vesztes katonákat).
Hasonló a mostani helyzet a múltéhoz - mondta Tóth asszony. Magyarország elvesztette a csatát a vezetői széthúzás miatt, csak úgy mint most is teljesen megbénítják a politikai ellentétek a hazát. A mohácsi csata elvesztésével az ország örökre a függetlenségét is elvesztette: először jött a 150 éves török megszállás, követtek a habszburgok, jöttek még a németek, aztán a szovjetek … és most meg Brüsszel diktál.
11 felé nagyon sietve elhagytam a parkot, tudván, hogy az eszéki Megyei Múzeumban vártak rám, és az vasárnap 13-kor zár. Belépve Horvátországba elhagytam az EU-t. A kilencedik ország, amin keresztül jöttem az utam folyamán és első alkalommal, hogy az útlevelemet fel kellett mutatnom.
A szél a jó irányból fújt, így 35km/órás sebességgel tudtam haladni. Pont jókor értem Eszék főterére, mivel Marina Vinaj még körbe tudott vezetni a múzeumban.
Nekem tetszett volna a török sisak mint bukósisak, de Marina még se oda adta.
Marina már 1991-ben a muzeumban dolgozott, amikor a szerbek megkezdték Eszék ostromlását. Nehéz döntést kellett hoznia: melyik tárgyat igen, melyiket ne mentsék ki a múzeumból, mivel mindenre nem volt lehetőség.
Eszékben maradtam aznap délután. Vártam Marina kollégája Ana Wild pont akkor érkezett vissza Zagrabból. Én még nem ismertem őt, de ő hallott már rólam és a kerékpár utamról.
Bőven volt időm, hogy körbe jarjam Eszék 18 századi barokk részét és a 19-20 századi Szecessziós részét. Az ostrom most már majdnem 20 éves történelem, de a városon még mindig lehet látni a bombázás nyomait.
A sebbek nagyon lassan eltűnek.
Kora esti órákban találkoztam Ana-val és két bartnőjével a hegedűművész Katarina Stamenkovska-val és Betina Lehmann-nal Németországból, aki nem tud hegedülni.
Ana, Katarina és Bettina - basszus! otthon hagytam az arany almámat!
Ebben a szép társaságban, meg a finom horvát sör mellett, nem tudtam eredeti tervemnél maradni, hogy még ma este Vukovár fele induljak. A beszélgetés fő témája Eszék ostroma volt, amikor még Katarina és Ana tini korban voltak és tanui lehettek a bombázásnak. Azt hittem volna, hogy ilyen sokkoló események rögtön felnőttet csinálnak a gyerekből, de nagy meglepetésemre pont az ellenkezőjét váltotta ki: Ana akkor újra a gyerek kora babáinál keresett támasztót a stresszes helyzetekben. Az is játszott benne, hogy szülői próbálták távol tartani őket a szörnyű események elől.
Érezhető volt, hogy a hölgyek még 20 év után sincsenek jo viszonyban a szerbekkel.
Megbélyegezte Eszéket a háború (leszámítva a bombázás által okozott károkat). Míg a háború előtt Zágráb es Belgrád között jó helyen feküdt, most viszont el van szigetelve Eszék minden oldalról: délen van a bizonytalan, szegény Bosznia; keleten az ’ellenség’, a Szerbek; és éjszakon Magyarország, része az EU erődnek.
Egész estén át tudtunk volna beszélgetni, de nekem már túl későre járt, hogy még folytassam az utam Vukovárra. Szerencsémre Ana-nál tudtam aludni egy éjszakát.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése