8. nap: 2011. július 3. vasárnap: Helsinki-Porvoo-Lahti, 160 km (össz: 875 km).

A mai terv az, volt, hogy elmegyek Lahtiba, otthonom, Pécs testvérvárosába, csak hogy üdvözöljem a lahtiakat a pécsiek nevében. Útközben egy kis kitérőt terveztem a festői Porvooba, ahol 1809-ben az orosz I. Sándor cár, aki épp elfoglalta az országot, Finnország első Dietét (parlament) tartotta. HePo, a helsinki biciklisklub elkísér a fővárosból egészen Porvooig.

HePo: Helsinki-Porvoo!

A klub nem a megjelenő tagok számával, hanem azok magas minőségével tisztelgett előttem. Négyen tekertünk Porvooba, tökéletes, nagyon meleg időben. Egyszerű ebédet fogyasztottam egy hajón működő étteremben. Megkérdeztem a fiúkat, hogy milyen a kapcsolatuk a két nagy szomszéddal: Svédországgal és Oroszországgal. A válaszok kb. ugyanazok voltak, amikor ugyanerről beszélgettem Ressuval és a fiával: a svédeknek megbocsátottak a több évszázados elnyomásért, de az oroszokkal való kapcsolatok és érzelmek még mindig kicsit problematikusak. Ezen senki ne lepődjön meg, hiszen a svédek két évszázada kivonultak, de még most is élnek olyan veteránok, akik emlékeznek a 1939-’40-es finn-orosz háború alatt elkövetett attrocitásokra, és az azt követő évekre, amikor Finnország Németország oldalán harcolt, hogy az oroszokat visszaszorítsák a régi határok mögé.

Helsinki: a legtiszteltebb, bár már nem élő veterán: Mannerheim.

 

Van azért egy kivétel ez alól a szabály alól: a finnek nemzeti sportjában, a jéghokiban a finnek kevésbé támogatják a svédeket, mint az oroszokat. Ezért van az, hogy több százezer részeg finn ünnepelt lelkesen, amikor idén a finn csapat megnyerte a világbajnokságot. A győzelem ízét még édesebbé tette az, hogy a svédeket verték meg a döntőben.

Porvoo katedrális: Sándor (jobbra) és csodálója.

Ebéd után ellátogattam Porvoo katedrálisába, ahol az 1. finn parlamenti gyűlést tartották 1809-ben. Furcsának tűnhet, hogy ez a fontos találkozó Sándor orosz cár és a finn nemesek között itt a templomban történt. Ne feledjük azonban, hogy 200 évvel ezelőtt Finnországban nem voltak nagy kőépületek, ahol ennyi ember elfért volna. Porvoo katedrálisán kétoldalt galériák húzódnak, úgyhogy elég sok embernek jut benne hely. Sándor cár szobra az egyetlen, ami a mai látogatót emlékezteti az eseményre - amennyire én láttam.

Egyedül folytattam az utat észak felé. A lehető leggyorsabban kellett tekernem, hogy időben érjek Lahtiba. Mint Turku és Helsinki között már annyiszor, ma is átmentem olyan területeken, ahol Finnország svéd kisebbségei élnek. Könnyen felismerhetők ezek a helyek: Hirtelen kétnyelvűre változnak a táblák. A csak finnek lakta vidékeken a táblák egynyelvűek.

Minden svédül is ki van táblázva. A „vägen” utat jelent.

Ilkka Haapola, a finn-magyar baráti társaság elnöke várt rám Lahtiban este 9-kor. Sajnos a pech, ami a finn széllel eddig követett, most is utolért, most északkeletről fújt. Hosszú és nehéz út volt, ismét 101 alacsony, meredek dombbal, errefelé teljesen normális. Ezért késtem végül 45 percet.

Meleg fogadtatás, amit soha nem fogok elfelejteni!

Node a lényeg, hogy nemcsak Mr Haapola, hanem 10 másik barátságos ember is várt ott rám – de ez meglepetés volt. Közülük ketten Viola Uotila és Rosa Tykkyläinen népvisetelbe öltöztek, és finn népi szerenádokat énekeltek nekem a Lahtiba érkezésem alkalmából. A zenei kíséretet maguk játszották nagyon profin, házi készítésű finn hárfáikon. Az egész csodálatosan hangzott. Elállt a lélegzetem ettől a szívmelengető ünnepi fogadtatástól.

Élvezem Lahtit.

A jó hírek ezzel nem értek véget: Kari Vähävuori a saját házában látott vendégül. Megkérdezte, hogy van-e kedvem egy kis szaunához. A mai, széllel szemben letekert 160 km után volt. Úgyhogy előbb lezuhanyoztam, aztán csatlakoztam Mr Vähävuorihoz, aki már bent izzadt. Fantasztikus volt. Vendéglátóm elmondta, hogy télen le sem kapcsolja a szaunát, mivel a gyakori síelések után mindig gőzfürdőzik is egyet. Micsoda élet!

Később kipróbálom az észt szaunát is!

  

 
Mondanom sem kell, úgy éreztem magam, mint aki újjászületett. Már éjfél körül járhatott, amikor egy bőséges vacsorával is megkínáltak, amit nem sokáig néztem tétlenül a mai nap után. Az asztalon az egyik dolog egy karéliai különlegesség volt, a nevére már nem emlékszem. Jó ürügy volt, hogy új barátom Finnország elvesztett karéliai területeiről kérdezzem. Még mindig bántotta ez a nemzeti tudatot, mint Erdély elvesztése Románia javára Magyarországon? Mr Vähävuori szerint nem. Azt mondta, ez egy lezárt fejezet a történelemben. Anyukája oldalán néhány családtag Karéliából érkezett 1945-ben, elmenekülvén mielőtt az oroszok visszamentek. Velük jött a finn karéliaiak nagy része. Ma kb. 80 000 ember maradt belőlük, úgy tűnik el fog tűnni ez a népcsoport.

Végül jóval a többiek után mentem lefeküdni, miután még hajnali fél 4-ig írtam a blogra. Sok túl rövid éjszakám volt, de nem tudom ezen hogyan tudnék javítani.

  ide klikk a teljes, interaktív térképhez