16. nap: 2011. július 11. hétfő: Alajőe-Jőgeva-Tartu, 137 km (össz: 1809 km).

Szegény kis főnix.

Ma reggel korán ébredtem a romantikus leégett villámban, egy nyomorúságos éjszaka után: túl meleg volt és rengeteg szúnyog – csak a szokásos. Plusz még hozzájött a kényelmetlen érzés, hogy koszban feküdtem: a hálózsákom csupa hamu volt kívül. Amikor fölkeltem, pont olyan voltam, mint egy hamvaiból feltámadó főnix.

Fürdőszoba a szomszédban.

Szerencsére a Peipsi-tó itt volt a sarkon: az Öreg Hívők temetője mögött a szomszédban.

Peipsi-tó.

Találtam egy szép kis homokos partot. Ez a tó akkora, hogy az északi partról átnézve a délire, az ember nem látja a túlsó oldalt, mintha az Adrián lennék! Ma reggel, valami meteorológiai okból  még a horizontot sem láttam: valahol a messzeségben a víz beleolvadt az ég végtelen kékjébe. Ahogy bementem úszni, hogy lemossam magamról a hamut, nagyon különleges érzés volt: mintha valamilyen meghatározhatatlan tértelenségben lebegnék, egy új, anyagtalan világ felé…

Az Öreg Hívők temploma Alajőeben...

Most, hogy tiszta lettem, végre nekiláthattam a komolyabb dolgoknak: ahogy a tegnapi bejegyzésben írtam, szerettem volna betekinteni az észtországi Öreg Hívők furcsa világába. A szállásom szomszédságában áll Alajőe gyönyörű temploma. Körülötte a temető, csak orosz nevekkel és azokkal a tipikus ortodox keresztekkel. Kicsit később, Mustvee városában még több Öreg Hívő templomot találtam, temetőikkel együtt. Az utcákon oroszul beszéltek az emberek. Majdnem úgy éreztem, mintha visszakerültem volna Oroszországba, kivéve a táblákat, melyek még mindig csak észtül voltak.

--- és egy másik Mustveeben

A helyzet megértéséhez nem árt egy kis történeti ismeret: a 17. század ’50-es és '60-as éveiben az ortodox liturgia modernizációját az orosz Nikon pátriárka vitte végig. Mivel nem beszélte meg a dolgot a hittestvéreivel, sokan voltak, akik ellenezték a modernizációt. A végén egyházszakadáshoz vezetett a dolog az ortodox egyházon belül. Azokat, akik nem követték a hivatalos vonalat, kivégezték. Sokan Észtországba menekültek a nyugati részekről, és azóta is itt tömörödnek a Peipsi-tó északi és nyugati partjánál, mintegy 300 évvel később. Sokuk még mindig nem beszél egy szót sem észtül.

Koradélután elhagytam Mustveet, mivel egy legalább 300 éves idős szent ember várt rám: az észtországi Mikulás, aki Jőgevában lakik! Mindig azt hittem, hogy a Mikulás a finnországi Lappföldön lakik valahol, úgyhogy amikor én ezt az utazást készítettem és véletlenül találkoztam az észtországival, azonnal tudni akartam, hogy melyikük az igazi. Írtam neki egy udvarias levelet, és audenciát kérvényeztem, amit kegyesen meg is kaptam másnapra.

Magam  és Mikulás (jobbra.).

Jőgevába érkezésemkor Vahur Kukk (“Cook kapitány”), a tolmács-segéd üdvözölt. Elvezetett a szobába, ahol Mikulás tartózkodott. Ugyan kint több mint 30 fok volt, itt bent égett a tűz, gyertyák világították meg a szobát, és egy karácsonyfa tette teljessé a téli hangulatot, melyet az ember Vele asszociál. Elállt a szavam.

Hollandia Észtországban.

Barátságosan üdvözölt, és mindenféle érdekességeket kezdett mutogatni: az észtországi miniszterelnök audencián Mikulásnál, könyvek, melyek az észt gyerekek által Neki írt levelekkel voltak teli, és - ez a legjobb - egy régimódi rádión egy fényképre mutatott, melyen igaz kollégája látható: a mi saját holland Mikulásunk! Igazán megtisztelve éreztem magam.

Alázatos tolmácsa segítségével nyugodtan válaszolt égető kérdésemre: ki az igazi Mikulás? Az a finn pali, vagy Kegyelmed? A válasza nem lepett meg: Ő az egyetlen igazi, a finn „Mikulás” csak egy műszakállat hordó buszsofőr (ezt még egy gyerek is észreveszi), és még a látogatóival sem foglalkozik rendesen: Finnországban Mikulás látogatása egy tömegiparág lett, egy üzleti vállalkozás. Teljesen egyetértettem. Pont ez volt az oka, hogy nem is akartam meglátogatni azt a finn imposztort tíz nappal ezelőtt.

Ez az egész helyzet – érthető módon – csúnya foltot jelent Finnország és Észtország kapcsolatán...

Ne bökd bele a szakállába!

Indulásom előtt Mikulás mellére tűztem a Holland Fapapucs Lovagrend jelét, ami szülőhazám legmagasabb lovagi rangját jelenti. Elégedettnek tűnt ezzel, és egy észt karácsonyi dallal köszönte meg, melyhez a gitárkíséretet is ő játszotta. Egy rendkívül figyelemre méltó ember.

Tovább kellett mennem Tartu, az ország első számú diákvárosa felé, ahol a legrégibb egyetem található, melyet a svéd király alapított a 17. században. Először Cook kapitány azért elvitt ebédelni, aztán megmutatta Jőgeva egyetlen turistalátványosságát: az Észtországban mért hidegrekord emlékére állított emlékművet. Igen, ez az ország leghidegebb helye, ez az oka annak is, hogy Mikulás itt lakik, a helyi Kulturális Központ 1. emeletén!

Otthon érzem magam Észtországban: fű, felhők és szélmalmok.

Palamuse (amit Oskar Lutsnak köszönhetően minden észt ismer) és még több csinos tó, erdők és tanyavilág mentén koraeste értem Tartuba. A múlt éjszaka után nagyon vágytam egy zuhanyra és egy jó alvásra egy tiszta ágyban. Tartuban értelemszerűen az egyetem diákotthonában kerestem, a város történelmi központjától nem messze.

ide klikk a teljes, interaktív térképhez