 |
| Nem vicces. |
Nem mondhatom, hogy túl jól aludtam Tallinn Patarei-börtönében. De amikor reggel felébredtem, mégis úgy éreztem, hogy jól tettem, hogy megtettem.
Most, hogy befejeztem az idei EKF-k, Turku és Tallinn közötti biciklitúrát, három egész napom maradt, hogy élvezzem a csodálatos Tallinnt. Persze voltak konkrét elképzeléseim, hogy minek járjak utána, és ezeket most ebben az összevont bejegyzésben mesélem el.
 |
| Turistaparadicsom. |
Riin Alatalu (lásd tegnapi bejegyzés) vezetett végig Tallinn jól megőrzött történelmi belvárosán. Riin kitűnő idegenvezető volt, hiszen ő a város építészeti örökségekkel foglalkozó intézetének vezetője. Tallinnak szerencsés múltja volt: amikor Európa fontos városait a 19. század folyamán modernizálták - a középkori épületek lerombolásával, mint Párizsban Hausmann idején – Tallinn vidéki félreeső helynek számított. Ennek köszönhetően változatlanul fennmaradt a város történelmi szíve, még a soktornyú, látványos városfalak is jórészt érintetlenül megúszták. Később, a II. világháború idején a város nem jutott Varsó, Drezda és Rotterdam sorsára: a régi belvárosnak csak viszonylag kis részét bombázták le az orosz légitámadások során, ezek még ma is láthatók. És Tallinn még egy harmadik alkalommal is szerencsés volt: végül nem vitték véghez a szovjet bürokraták azon szörnyűséges tervét, miszerint a városközpontot lebuldózerolják és szocreál betontömböket rakjanak a helyükre. Így a romantikus Tallinnt ma a rövid nyarak során többtízezer turista keresi fel, leginkább hajóutazások keretében.
 |
| Uus Mailm: egy kis Új világ tánc vacsora után. |
A második itt töltött éjszakám sokkal jobb társaságban és kellemesebb helyen töltöttem, mint a Patarei-börtönben: elmentem az Uus Mailmba (Új világ), mely egy nonprofit közösségi ház és egyben ifjúsági szálló, a központtól úgy 2 km-re. Erko Valk és Katharina Grepp vártak itt rám, akik másokkal együtt önkéntesként viszik a helyet. Az Uus Mailm minden arra járónak otthont nyújt: nemcsak más utazókkal találkoztam itt, hanem az utcában lakó szomszédokkal is, akik úgy tűnt, hogy nagyra értékelik, hogy ez a laza multikulturális intézmény új színeket hoz a szomszédságba. A Mumbayből érkezett vendégek kitűnő indiai vacsorát készítettek nekünk. Köszönetképpen a barátságos fogadtatásért megtartottam az első diafilmes beszámolómat a kertben, de csakis az éjféli táncóra után.
 |
| Sir Tőnu. |
Másnap reggel nagy örömömre megismerhettem az „EKF biciklivel” egy másik Nagy Segítőjét: Tőnu Karut, aki Tallinn EU-s képviselője. Ő intézte el a rendőri kíséretet két nappal ezelőttre, a kapcsolatot Padise-zal és Paldiskival, és az Észt Nemzeti TV-nek adott interjút. Tőnu olyan 200 méterre lakik az Uus Mailmtól, úgyhogy ott ültünk le egy kávé mellett beszélgetni. Pechje volt, hogy nem tudtam neki hozni egy üveg villányi bort. Helyette viszont hálám jeléül kineveztem a Fapapucs Rend Lovagjává. Biztos vagyok benne, hogy Beatrix királynőnek nem lesz ellenvetése.
 |
| Ungari Instituut: köszönöm szépen! |
A lovaggáütési ceremónia után átmentem a Magyar Intézet ízléses vendégszobájába, az óriási orosz ortodox katedrális szomszédságába, a régi városrész kastélydombján. Ez a templom része volt annak a 19. századi próbálkozásnak, melynek során a cári Oroszország valódi orosz földdé próbálta formálni Észtországot. Ez nem sikerült, és az ortodox katedrális hagyma alakú kupolái idegentestként állnak ki a nyugati látványú városképből. Amikor Észtország 1920-ban független lett, voltak, akik az épület lebontását, vagy legalább átépítését követelték - mint ahogy az megtörtént Helsinkiben a Suomenlinnával (lásd július 2-i bejegyzés) - de a szent épülethez végül nem nyúltak hozzá.
 |
| Felszabadító? Elfoglaló? |
Eltávolítottak azonban a városból egy másik orosz jelképet, méghozzá nem is olyan régen 2007-ben, és ebből óriási feszültségek lettek az észt társadalmon belül (melynek olyan 30%-a orosz nemzetiségű), valamint súrlódásokot okozott a nagy keleti szomszéddal, Putin Oroszországával is. Miután Sztálin Vörös Hadserege 1944-ben kiűzte Hitler Wehrmachtját, egy szigorú tekintetű, macho orosz katona szobrát állították fel a város központjához közeli parkban, 1947-ben. Az oroszok úgy néztek rá, mint az Ismeretlen Felszabadítóra, az észtek pedig az Ismeretlen Erőszakolóként tekintettek rá. Amikor meghozták a döntést, hogy a bronzszobrot egy külvárosi katonai temetőbe helyezzék át, két éjszakán át tartottak a zavargások, mivel az orosz nemzetiségiek közvelten támadásként értékelték a dolgot. További károkat okozott az észtországi kormányhivatalok, média és bankok ellen intézett nagyszabású cybertámadás. Végül nem nyert bizonyítékot, hogy a Kremlin állt-e a digitális háború mögött, de az világos volt, hogy Oroszországból és az el nem ismert Dnyeszter Menti Köztársaság származott. Mindezek eredményeként Észtországban lakik a NATO Cooperative Cyber DefenceCentre of Excellence nevű központja, méghozzá egy volt szovjet barakkban! Elmentem megnézni a Felszabadító/Megerőszakoló szobrát. Szerintem egy méltó helyen áll Tallinn katonai temetőjében, sokszáz szovjet katona sírjától körülvéve.
 |
| A művészet egy komoly dolog. |
Az egész történet egy univerzális igazságot illusztrál: a művészeti alkotások (esetünkben egy bronzszobor) nagy érzelmeket tudnak kiváltani, ha a külső esztétikai formánál mélyebb értelmet hordoznak. Amikor ez megtörténik, akkor az alkotás erős metaforává válik, mely végső esetben háborút is kiválthat különböző népcsoportok vagy országok között. 2007-ben az összecsapás nem a szobor helyéről szólt, hanem a oroszok és észtek által ellenkezően értelmezett történelemről. Ez az eset azt is nyilvánvalóvá tette, hogy messze van még az, amikor Észtország egy egységes nemzeti államnak tekintheti magát.
.
 |
| Melyik vonat lapítson ki inkább? |
Itt Tallinnban több érdekes nyoma is van Észtország küzdelmének a saját múltjával: szombaton ellátogattam az Elfoglalási Múzeumba. Sajnos a tervemmel ellentétben az igazgatóval, Heiki Ahonennel nem tudtam találkozni, mert a hétvégére elutazott, én pedig nem tudtam előbb a múzeumba érkezni. A látogatás azonban így is elég érdekes volt: meglepődve tudtam meg, hogy az itt bemutatott észt szempontból nézve az orosz uralom sokkal rosszabb volt a náci uralomnál – persze az előbbi 15-ször annyi ideig tartott, míg az utóbbi során viszonylag kevés zsidót gyilkoltak meg, és nem akarták nyakát szegni az egész észt népnek úgy, ahogy a szovjetek tették. Nagy hangsúlyt kapott az oroszok által végrehajtott két nagy deportáció, az első 1940-ben, a második 1949-ben. Ez a két esemény az egész népességben egyfajta általános félelmet okozott, hogy bármelyik pillanatban Szibériában találhatják magukat.
A múzeumi látogatásom után nagyon jól megértettem, hogy az észtek miért akartak a NATO-hoz, az EU-hoz és – idén január 1-től – az eurózónához csatlakozni.
ide klikk a teljes, interaktív térképhez
0 kommentár:
Megjegyzés küldése