10. nap: 2011. július 5. kedd: Hamina(FIN )- Vyborg (RUS), 114 km (össz: 1116 km).

Egy jó alvóhely: a Hamina erődítmény wc-je.

Egy rövid éjszaka után korán kellett kelnem a Hamina erődítmény régi lőszerraktárában/mostani wc-jében, mivel a munkások reggel 7-kor kezdték előkészíteni a terepet az aznap tartandó katonia parádéhoz.
Buldózerek kezdték hordani a homokot a lovasoknak kijelölt területre, amit egy óriási sátor védett a rossz időtől és napsütéstől.

Ezek a srácok állítják meg Putiny, ha a szükség úgy hozza.

Elhagytam az erődítményt és keletnek indultam a közeli orosz határ felé, a kis erdős utat követve Klamila felé. Itt is katonai ténykedésbe botlottam, ráadásul aktívba: leelőztem egy finn kerékpáros gyalogsági szakaszt. A fiúk épp a közeli lőtérre igyekeztek. Amikor a lőtérhez értem, úgy tűnt, mintha kitört volna a következő orosz-finn fegyveres konfliktus: szünet nélküli géppuskaropogás. Úgy éreztem, ez hűen tükrözi a tényt, hogy ezen a vidéken találkozik össze két nagyon különböző világ: a NATO és Oroszország.

Kezd komoly lenni a dolog.

A határ előtt olyan 5 km-rel kezdődött az út mentén mozdulatlanul várakozó teherautók végtelennek tűnő sora. Nyilvánvalóan sokáig tart itt átjutni a vámon! Egy gyors és hatékony finn útlevélellenőrzés után kb. 1 km–t tekertem a senkiföldjén, aztán ott találtam magam a kissé kaotikus sorokban várakozó leginkább orosz utasok között, akik arra vártak, hogy beléphessek saját hazájukba. Sok vámőr csak álldogált. Az emberek próbáltak pecsétet szerezni a papírjaikra, ha kell, tolakodással. Egy órát pazaroltam el a határátkeléssel. Ez még egész jó ahhoz képest, hogy 1988-ban milyen nehezen jutottam be az akkori Szovjetunióba. Mindenesetre most tudatosult bennem, hogy már nem az EU-ban vagyok.

Csak nyugodtan.

Ugyanezt az érzést erősítette meg bennem a megváltozott helyzet, melyet a határtól a Vyborg (finnül Viipuri) felé vezető egyetlen (ezért: forgalmas) úton tapasztaltam. Az asztalt minősége kb. két kategóriával a finné alatt volt – de ki a fene tudná őket überelni? Ami leginkább különbözött, az a vezetési stílus. A Finnországban töltött egy hét alatt hozzászoktam az autóvezetők udvariasságához, most viszont valami egészen új dologba csöppentem: az orosz sofőrök egyik hobbija úgy tűnik az, hogy padlógázzal gyorsítanak 0-ról 160-ra. Másik szakterületük a záróvonalon át előzés, lehetőleg bizonytalan forgalmi helyzetekben. Ezen kívül még arra specializálódtak, hogy a lehető legközelebb menjenek el mellettem a 4-kerék megajtású autóikkal. Soha életemben nem láttam még ennyi ilyen autót egy nap alatt.

Vyborgi kilátás

Este érkeztem Vyborgba. A gyönyörű svéd építésű erőd – Nagy Péter cár 1701-ben foglalta el a nyugatra való terjeszkedése során – uralja a helyet, földrajzilag és mentálisan is. Amikor Finnország 1917-ben végre független ország lett, Vyborg és Karélia még oda tartoztak. Aztán a II. Világháború során az 1939-’40-es téli háboru alatt az oroszok elfoglalták a várost. A Leningrad felé haladó német Werhmacht segítségével a finnek még egyszer vissza tudták foglalni a várost, de 1945 után mégis a Szovjetunió, a későbbi Orosz Föderáció része lett, ahova ma is tartozik.

Péter cár még ma is jelen van Vyborgban.

Találkoztam néhány poszterrel, melyeken azt dicsőítik, hogy Péter cár elfoglalta Vyborgot két évszázada – talán ezzel akarják igazolni a jelen helyzetet?


Finnországban beszéltem erről néhány emberrel. Senki nem mondta, hogy nagyon vágynának arra, hogy Vyborg vagy Karélia visszakerüljön az országukba. Különben is nagyon nehéz lenne egy ilyen egyesítés: a legtöbb ottélő ma már orosz, az életszínvonal pedig sokkal alacsonyabb. A hivatalos finn megközelítés az, hogy nem kérik az oroszokat, hogy adják vissza a területeket, de nyitva állnak esetleges megbeszélések előtt, ha azok maguktól felajánlják. Moszkva eleddig nem tett lépéseket ezügyben.

Egy újabb romatikus szálláshely: a Korolenko!

Egyszerű vacsorát ettem az eléggé lepukkant városközpontban, aztán elindultam éjszakai szállást keresni. Nem tűnt okos dolognak a szabad ég alatt aludni Oroszországban - ráadásul tilos is. Nehéz volt szállást találni: vagy mindenhol tele voltak vagy megfizethetetlen volt. A végén aztán mégis megtaláltam a legjobb és nagyon olcsó megoldást: a vonatállomás mellett egy volt utasszállító hajón, a Korolenkon, mely a városközpont melletti rakparthoz van kikötve. Az volt a legszebb, hogy a belső terek szinte változatlanul megmaradtak. Egy aprócska kabint kaptam, benne két rövidke ágy, még egy szék vagy asztal sem fért be.

A Korolenko belsejében.

A matrac nagyon rossz volt, de örültem, hogy pont időben megtaláltam ezt a jó kis helyet. Nagyon fáradt voltam, úgyhogy úgy aludtam, mint a bunda.

 ide klikk a teljes, interaktív térképhez