Aare Hőrn és felesége úgy bánt velem, mint egy Sootskával – a szó jelentése szetu nyelven: király. Mindent megtettek, hogy kényelemben érezzem magam. A finom reggeli után megérkezett Riin Tammiste, aki angol tolmácsként segít, hogy Aare elmondhassa nekem a történeteit.
 |
| Nem gondoljátok, hogy nekem is vannak szetu arcvonásaim? |
Hát itt voltam: Észtország legdélkeletibb sarkában, az orosz határtól pusztán 6 km-re, a szetuk, e kis létszámú de az észt népek között jól elhatárolható kisebbség tagjai között. Szerettem volna megtudni, hogy ezt a 10 000 túlélő szetut hogyan választotta ketté egy jól őrzött nemzetközi határvonal, és hogy ez milyen gyakorlati nehézségeket okoz manapság.
.
 |
| Aare és Riin információval is tömnek. |
Aare elmagyarázta: mielőtt a szovjetek elfoglalták Észtországot (a II. világháború után), minden szetu ember az észtországi Szetuföldön lakott, az ország délkeleti csücskében. Utána Észtország a Szovjetunió része lett, de az oroszok megváltoztatták a terület határát: Kelet-Szetuföld egy részét lecsippentették és az óriási Orosz Szovjet Köztársaságba olvasztották. Amíg a Szovjetunió létezett, ez nem okozot nagy gondokat, hiszen Észtország és Oroszország ugyanazon állam részei voltak. Amikor viszont Észtország elnyerte a függetlenséget 1991-ben, az oroszok nem engedték meg a régi határ helyreállítását, így Szetuföld és a szetu nép ketté lett osztva: egy szinte áthatolhatatlan határ választja szét őket. Családtagok csak drága és nehezen beszerezhető vízummal látogathatják meg egymást, a családi sírok egyik napról a másikra egy másik országba kerültek. Az oroszok a mai napig alaposan szemmel tartják a szetuk ténykedéseit: láthatólag félnek attól, hogy egyesítést fognak követelni - Észtországon belül. Emiatt Aare például az oroszok fekete listáján szerepel, és soha nem kaphat orosz vízumot, mivel radikális szetuként tartják számon amiért a szetu kultúrát népszerűsíti
 |
| Evar a művészetei palotájában. |
Délután elmentünk Evar Riitsaar művészeti galériájába, egy kődobásnyira. Evar a közeli múltban egy pár évig Sootska volt. A szetuk háromévente választanak királyt, mégpedig úgy, hogy felsorakoznak a kedvenc jelöltjük mögött, aki egy fatönkön áll a többi jelölttel. Evar elmondta, hogy a szovjet időkben tilosak voltak ezek a választások. Az új Észtországban azonban a Sootskát még tallinni elnöki palotába is elhívják konzultációra. Ez egy igen nagy változást jelent az észt függetlenség első időszakához képest, amikor a szetukat megpróbálták beolvasztani a többségi észt kultúrába.
Igazából bámulatosnak tartom, hogy a szetuk a mai napig fennmaradtak - még ha kis számban is - hiszen a szovjet időkben is nagyon erős asszimilációs politika volt jellemző. Megkérdeztem a volt királyt, hogy milyennek látja a jövőt. Evar nem volt optimista: a legnagyobb problémát szerinte a szetu nyelv fennmaradása jelenti. Még a saját családjában is fennáll ez a probléma: mivel a szetu nagyon hasonlít az észtre, a gyerekeknek nehéz, hogy megtartsák a saját nyelvük tisztaságát. Így aztán gyakran keverik a két nyelvet, a végén pedig teljesen észtre váltanak.
Most, hogy egy napig a vendégük volt és éreztem, hogy milyen erősen elköteleződtek a saját szetu életük iránt, csak remélni tudom, hogy a felnövő generációk is bármi áron megőrzik az ősi tudást.
 |
| Fák, fű, víz és ég. |
Elhagytam Szetuföldet és nagyon szép tájakon át tekertem tovább: csupa fa és rét, néha egy tó vagy egy kis folyó, elszórtan egy-egy ház, általában szépen rendben tartott kertekkel. Nagyon szép itt biciklizni, de – mint Finnországban – kicsit egyhangú, mert a táj nem igazán változik. A házak gyakran jó állapotban vannak, de az enyhén idegesítő németes übertökéletesség nélkül. Néha egy üresen álló szovjetkorabeli kolhoz vagy gyár mellett is elmentem.
Megálltam egy ciderre Vőru város csinos kis tava mellett. Soha nem tudok semmittenni: ahogy leszállok a bicikliről, azonnal elő a laptoppal és a következő pillanatban már írom is a történetet vagy válogatom a képeket, vagy nagyon megkésett e-maileket írok, hogy az út gyakorlati része is haladjon.
Emiatt aztán éjfél előtt nem sokkal még mindig egy rossz kavicsos úton tekertem, Otepää felé. Hosszú ideig kísért egy európai lappantyú (Caprimulgus europaeus). Az észt nyár ezüstszürke fényében láttam, ahogy a madár a rá jellemző módon felrepül: mint egy zsebkendő a szélben. Utána olyan 30 méterre elém vágott, de ahogy a közelébe értem, megint felrepült, és eggyel előrébb újra kezdte, mindig arra, amerre mentem. Kb. 10 percig utaztunk így együtt, amikor végül eltűnt a fák között. Költői találkozás volt. (Lehet, hogy a fészke felől igyekezett így elcsalogatni? – a fordító megjegyzése)
 |
| Szoba a 10. emeleten. |
Egyszercsak megláttam egy óriási magaslest. Egy erdővel körülvett rég közepén állt. Nem vesztegettem az időt habozással: itt fogok ma aludni! Ahogy levettem a táskáimat a bicikliről, elözönlöttek a szúnyogok, de mire felértem a 20 méteres magasságba, mindegyikük békén hagyott. Itt fönt lélegzetelállító kilátás nyílt az erdőre és néhány közeli tóra. Leterítettem a hálózsákomat és nem törődtem tovább a tájjal.
 |
Hajnali 1 óra: napkelte.
ide klikk a teljes, interaktív térképhez |
0 kommentár:
Megjegyzés küldése