 |
| Csak a reggeli hiányzott ebből a magasra törő hotelből. |
Kitűnő éjszakát töltöttem a kilátótoronyból magasan a föld fölött. Az ott-tartózkodásom persze nem volt teljesen legális, úgyhogy korán odébbálltam, mielőtt visszajöttek volna a munkások, hogy befejezzék a torony aljánál futó félkész kerítést, mely pont arra hívatott, hogy kizárja a hozzám hasonló embereket. Természetesen nagyon odafigyeltem, hogy ne szemeteljek és még véletlenül se tegyek kárt semmiben.
 |
| Ez gyanús... |
Nos, én nem azért jöttem Otepääba, hogy verseket írjak, hanem azért, mert a városnak fontos szerepe volt az ország független nemzeti államként való újjászületésében. 1884-ben ugyanis itt tűzték ki először az észt háromszínű lobogót (kék-fekete-fehér), akkor még a nem független nemzet zászlajaként. A kitűzés után a Pühajärv-tóban keresztelték meg a zászlót. Ezen az alkalmon 22 személy vett részt, főkét diákok, ami jól mutatja, hogy milyen kezdetleges állapotban volt akkoriban az "ország".
 |
| Egy igazi másolat. |
Most, hogy Otepääban voltam, szerettem volna " különleges élményeket gyűjteni”, így elmentem az Észt Zászlómúzeumba, amely az előbb említett eseménynek állít emléket. A múzeum zárva volt, de kérésemre eljött valaki az önkormányzattól és beengedett. Kissé csalódtam persze, amikor kiderült, hogy a gyűjtemény központi darabja, az 1884-es zászló egy utánzat – de lehet, hogy pont ez volt az a különleges élmény, amit kerestem. A múzeum elfér egy kis teremben, ami logikus, hiszen az egész téma még nagyon új, a történeti háttere rövid. Ahhoz mégis elegendő szimbolikus tartalmat hordozott az észt nemzet számára, hogy 1944-ben a szovjet uralom teljesen betiltsa.
 |
| Tanulom milyen hollandnak lenni egy aprócska Észt Zászlómúzeumban. |
Az Észt Zászlómúzeum egy nem várt fordulattal nekem is tanított valamit a saját nemzeti identitásomról: az észtekkel ellenben mi hollandok olyan szerencsések vagyunk, hogy az utóbbi 450 évben a saját államunkban élhetük, változatlan nemzeti szimbólumokkal, a jó öreg piros-fehér-kék zászlóval és a nemes Orániai családdal (hollandul a név jelentése: narancssárga – a ford.), amitől a focistáink olyan kis csinosak. Hollandiának viszont pont az a problémája, hogy mostanra szinte senki nem ismeri a nemzeti történelmet, ami egy nagyon laza, posztmodern társadalmat eredményez, melyet már nem tart össze a közös múlt cementje. Itt Észtországban még mindenkiben él a nemzeti történelem, amitől szorosan kötődnek az országukhoz.
 |
| Ha itt hajóra szállsz, megláthatod Vörtsjärvot. |
Késő délután elindultam a következő állomásomhoz, Viljandi kedves kis városa felé. Leginkább az éves zenei fesztiváljáról híres, melyet - sajnálatomra - jövő héten tartanak. A terveim szerint Viljandi felé megnéztem volna Észtország legnagyobb belföldi tavát, a Vörtsjärvot, de bosszúságomra még messziről sem láttam belőle semmit. Hihetetlen, hogy az észteknél annyi tó van, hogy meg sem erőltetik magukat, hogy mindegyiket hozzáférhetővé tegyék. Persze amatőr madarászként leginkább örülnöm kell: az egész a madarak birodalma!
 |
| A képen nem látszik olyan jól, de ez a fal óriási volt: Viljandi kastély romjai. |
Este 10 körül értem Viljandiba. Egyenesen az egykor óriási középkori kastély romjaihoz mentem. A kastély három meredek domb tetején terült el, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a Viljandi-tóra. Ez a hely sok háborúságot látott az észtek és az őket megszálló népek között (az egyik ilyen eset pont 800 éve történt), úgyhogy gondoltam jó hely lenne éjszakai szállásnak. Sajnos azonban esni kezdett az eső, ezért letettem erről a tervemről. Helyette találtam egy tiszta és száraz ágyat az Alice panzióban, ahol még a koszos ruháimat is kimoshattam és írtam egy új blogbejegyzést. Még zuhanyzós fürdőszoba is volt.
Úgy éreztem magam, mintha Csodaországba csöppentem volna.
ide klikk a teljes, interaktív térképhez
0 kommentár:
Megjegyzés küldése