Cesky Krumlov, 2010 április 29 (napi 125 km; összes 2089 km)

A reggelim után elmentem Niedernburg kolostorába, hogy meglátogassam Magyarország első királynőjének, Bajor Gizellának a sírját, akiről olyan sokat és szépet hallottam előző este. Egy nyugodt fél órát töltöttem ott, senki sem érkezett, aki megzavarta volna a csendet. Sok magyar szalagos csokor és koszorú feküdt ott. Az eredeti 11. századi sírkő fölé egy 14. századi gótikus kőboltozatot helyeztek el, amelyben Gizella koponyája és négy karcsontja látható. Monsignore Hettler azt mondta tegnap nekem, hogy a királynő nagyon magas volt, és azokból a csontokból ítélve, ez tuti így volt. Elképzeltem István és Gizella párosát: Gizella két fejjel magasabb volt, mint a férje. A veszprémi királyi szobor pár visszont nem úgy néz ki!

Találkozás a múlttal a jelenben.

Amikor ott voltam, nem tudtam mást csinálni, mint azon filózófálni, hogy milyen fontos az, hogy jó és igazságos vezetők legyenek hatalmon egy országban. Vajon 1000 év múlva fogják zarándokok látogatni Gyurcsány sírját, vagy imát mondani Orbán Viktor koponyája előtt? Kétlem. De a mi Gizellánk egy más kategóriában tartozott.

Elbúcsúztam Ursula nővértől, és elhagytam biciklimen az öreg Passaut. Amint elhagytam a Dunát, az út elkezdett meredeken emelkedni. Igen, ma az eddigi legdurvább kapaszkodó várt rám: a Bayerische Wald a német, és a Sumava a cseh oldalon. Ha nem lennék ennyire megpakolva, nem jelentene semmi problémát. De az a baj, hogy két és fél hónap csomagot cipelem magammal, benne a több kiló elektronikai felszerelés (főként laptop, kamerák, legalább hatféle töltő…). Az út legkisebb emelkedőjén is tekernem kell mint az őrült… Ha ez még nem lenne elég, homokösvényt követtem az erdőn keresztül. Elég kemény volt, de a jutalom, hogy egy autó sem járt arra, ami megzavarta volna a nyugalmam.

Idő egy kis felfrissülésre.

Később délután megérkeztem utam utolsó német településére: Haidtmühle-be, közel ahhoz a ponthoz, ahol Ausztria, Németország és a Cseh Köztársaság összetalálkozik. Itt, 20 méterre a cseh határtól, találtam egy útolsó tájékoztató táblát, amely német és cseh nyelven sorolta fel pontosan, hogy hány - kizárólag német -lakosa volt összesen Neuthal-nak 1943-ban.

Az utolsó jelzőtábla Haidtmühle-ben.

Pontos és semleges információkra van szükségünk, hogy meg tudjunk birkózni a múlttal.

Neuthal már nem létezik többé. Itt, a határ cseh oldalán feküdt. 1945-ben az összes németet kiűzték, három évvel később pedig már a Vasfüggöny választotta el Keletet Nyugattól. Neuthal, ahol a cseh letelepülőknek nem sikerült kialakítaniuk megélhetésüket az erdőben, a lezárt határvidék szellemfalujává vált. A régi lakósok gyakran látogattak el nehéz szívvel a határhoz. Könnyeket hullajtottak, ahogy volt otthonaik lassan romokba fordultak. 1990 óta a határ újra nyitva áll a biciklisták és gyalogosok számára, és 2007 óta nincs semmi féle ellenőrzés rajta.

Nyitott határok az egykor kettéválasztott Európában.

Szerintem ez fantasztikus, hogy egyik országból a másikba anélkül léphetünk át, hogy meg kelljen állnunk megmutatni az útlevelünket. Hihetetlen mértékű szabadságérzéssel tölt ez el. Ez nekem az egyik legfőbb előnye az EU-nak.

A két és fél hetes bicikli út után, melyet a túlcivilizált Németországon keresztül tettem meg, felszabadító érzés volt belépni a Cseh Köztársaságba. Hirtelen a helyzet megváltozott: csak az enyém volt az egész hatalmas erdő. Senki sem zavarta a hirtelen beállt csendet. Nem voltak házak, elektromos vezetékek, autók, kutyát sétáltató emberek, sem idióta jelzőtáblák, amik azt mondják, hogy csak saját felelősségre használhatom az utat.

Végre valami vadabb természet: a Sumava!

Egyszer csak gyöngyörű öreg fák álltak a keskeny erdei út mentén. A kiszáradt fákat otthagyták. Ez volt a legjobb kezdet, amit csak kívánhattam a volt Kelet-Európához. Erősen éreztem az igazi okát, hogy miért is hagytam el a túlszervezett holland hazámat Magyarországért: ebben az Európában vadabb, romantikusabb, több üres élettér van.

Sötétedett, de a biciklizésnek még koránt sem fejeződött be aznapra. Még 30 km út várt rám a célállomásig, Cesky Krumlov-ig. A térképemen észrevettem, hogy van egy út, ami az autós forgalom elől elzártan, az erdőn vezet keresztül. Ezt választottam, megmászva egy emelkedősebb terepet, majd hirtelen egy katonai útlezárással találtam szembe magamat… Visszaküldtek, az átkelési engedély megszerzéséért tett fáradozásaim ellenére („ja sam jedan kulturni projekt!”). Egyáltalán nem volt kedvem visszafordulni olyan későn, hogy a főúton biciklizzem Krumlov-ba. Egy még kisebb utat választottam tehát, ahol szerencsére nem volt útlezárás, csak jelzőtáblák figyelmeztettek arra, hogy tilos a belépés.

Mit jelent az, hogy: Prújezd zakázán?? Én úgy értettem: Vezess óvatosan – amit megfogadtam.

Végig kerekeztem a katonai övezeten anélkül, hogy találkoztam volna a katonaság bármilyen formájával – még egy aknával sem. A katonai övezetek hatalmas előnye, hogy normális esetben senki nem lép be a területére, ezért ezek a legjobban megőrzött természeti parkok, amit el lehet képzelni. El voltam bűvölve:

Nagyszerű NATO nátur.

Nos, mivel voltam olyan leleményes, hogy bejutottam a katonai övezetbe, ki is kellett keverednem onnan valahogyan. Kajov-tól nem messze egyszer csak megérkeztem egy hasonló útzárhoz, mint amilyentől előzőleg visszaküldtek, csak éppen az ellentétes oldalon. A katonák igen meglepettnek látszottak, de amikor ki akartam lépni, a probléma – hála Istennek – könnyen megoldódott, csak felnyitották a sorompót. Szerencsére nem tudtam elmagyarázni csehül, hogyan is jutottam be!

Cesky Krumlov, az egyik kedvencem az Öreg Kontinensen.

Cesky Krumlov! Egyike a legnagyobb mértékben megőrzött történelmi városoknak Európában. Jó volt visszatérni ide. És most nem is volt sok turista - tökk jó.Találtam egy otthonos, és olcsó kis hostelt a városközpontban. Elmentem enni valamit, és egy nagyon közvetlen beszélgetésben volt részem két cesky krumlovival, akik be tudnak majd mutatni a következő nap a kastély igazgatójának, Dr. Pavel Slavko-nak.