Ha az ember nem alszik ki magát Németországon, akkor komoly problémája van: a német kávéval nem lehet javítani a helyzetén... Azért tekertem tovább egy országba, ahol jobb kávét tudnak főzni: Franciaországba. De először egy szép úton mentem, a Pfälzer Erdőn át. Végre igazán csinos egy táj, végre kevés autóval.
Pfälzer Wald pécsi Wintermans-szal.
A Pfalz meg az Elszaz... mennyi háború, mennyi vér folyt itt a két erős szomszéd között. Példaul Speyer 1689-ban teljesen tönkrement, amikor a francia XIV. Lajos inváziózott. A napon még több helyen láttam a francia-német harcoknak a nyomait. Példaul, rögtön a - most már teljesen nyított - határon, a francia oldalán:
 |
| Weiler falú: egy első világ haború (csak kis) temető. |
Vagy később, a Maginot Vonal, egy hihetetlen nagyméretű francia védelmi rendszer Hitler ellen - aki egyszerűen Hollandia és Belgium át kikerülte az egészet, 1940-ben.
 |
| Egy nagyon kicsi Maginot bunki. |
Strasbourg felé vezett az útom. Amikor már nem olyan meredekek a Vosges-i hegyoldalok, érkeztem a lágy dombos Woerth falú közötti tájba. Itt is nagy német-francia csata volt valamikor, pontosan 1870-ban. A falúban megkérdeztem, hol van a csatatér? Nézték rám. Akkor kérdeztem, hol áll a kis torony műemlék? Na, azt tudták, és oda mutatották!
a győzelmes németek woerthi csata emlékjük: ágyúk mint tartópillérek.
Amit nem tudtam: a tornyát a németek építették, 1870-ben. Meg a franciák, úgy néz ki, békében is hagyták - csak 500 méter onnan ők is emeltek emléket az elesett hősöknek.
Itt zajlott le 140 éve - de akkor még nem létezett az EU!
Este, 125 km és sok emelkedés után, húlla fáradtan érkeztem Strasbourgban, a legnémetebb francia városba.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése