Márta mint Miss Mask.
Ulmba kellett mennem. Leonbergböl az kissé nehéz, mert pont Stuttgart útban esik. Söt, azt mondhatom, hogy a mai letekert 140 km-böl, az elsö 65 km a városban bicikliztem, vagy annak a ránött agglómérációban! Stuttgart után mentem a Neckar folyó partján, de nincsen ott természet, csupán Mercedes ipari terület az egész... Csak Weilheim falútól végre szép, nyugotabb tájon tudtam menni, ott már kezdödik a Schwäbische Alb, egy szép, hosszú mezes domblánc. A domb lábánál pihentem egy kicsit egy gyömölcös mezön, elöször kicsit napoztam trikó nélkül a nagyon kellemes tavaszi napsütésben. Éljen a szabadság!
Tavaszi táj.
Aztán Ulmig kellemes volt minden: gyöngyörü, üres alpési féle rétek, fönt az Albon...
Schwäbische Alb
Majdnem pontosan idöben Ulmba érkeztem, jól nyomtam az utolsó 50 km-t, ne hogy késsek, mert a Dunasváb Központimúzeum igazgató, Herr Christian Glass, már várt rám. Ö intézte két helyi újságírókat, aztán meghívott vacsórázni.
Ulm: a Duna partján jó hangulatot csinálnak a diákok.
A vacsórához csatlakozott még Ferenczy Eszter, Sepsiszentgyörgyböl, aki a múzeumnál gyakorlót csinál, meg Herr Hans Supritz, aki a német Dunasváboknak az országos elnöke. Ö elmesélte, ahogyan 6 éves kisfiúként borzasztó idöt töltött a Titó egyik lágerében, ahova az vajdasági német lakóságot elküldték a szerbek. Csak késöbb, 1954-ben, rengetek pénzért, sikerült a családjának Németországba áttelepíteni. De ott nem fogadták öket valami barátságosan... Azt jól éreztem Supritz úrnál, hogy nagyon fájt neki, hogy az összes német népcsoportot kollektíven megbüntették, anélkül, hogy azzal foglalkozták, hogy ki bünös volt, ki nem.
Herr Supritz bei der Suppe. Nem volt könnyü élete.
Érdekes este volt, a jó kaja után egy jó ágy következett. És nem is akár milyen! Kérdésemre megkaptam szálást a Donauschwäbisches Zentralmuseum egyik tornyában! Így közel voltam a Dunasváboknál, ott, ahonnan már 250 évvel ezelött indulni szokták magyar földek felé...
A hold állt a hálószóbám fölött.
0 kommentár:
Megjegyzés küldése