ISZTAMBUL, 2010 június 29 (napi 58 km; összes 6582 km)

Ma mondtam ’helló’-t Isztambulnak és ’viszlát’-ot az utazásomnak. Soha életemben el nem fogom felejteni a mai napot. S különleges viccesen megkezdődött…

Egy rövid éjszakát aludtam a kumburgazi strandon. Amikor fölébredtem korán reggel, eszembe jutott, hogy illene borotválkoznom, mert ma hivatalos pécsi polgárként majd ott állok a kamerák előtt a Haya Sophiánál. Azért megkérdeztem a kis teaházban, ahol reggeliztem, hogy szabad-e borotválkoznom a wc-jükben. Nem volt szabad. Ehelyett azt ajánlotta nekem a pincér, hogy inkább menjek a szomszédos borbélyhoz. Rögtön tetszett az ötlet: Magyarországon vagy Hollandiában már nem szokás a fodrásznál a borotválkozás, de itt Törökországban ez a legnormálisabb dolog a világon.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Valószínűleg nagyon boldog volt a fiatal borbély, hogy egy igazi külföldi beállt hozzá. Mindenképpen nagyon jól igyekezett szólgálni: először is beszappanozta az arcomat 10 percen át. Aztán új kést vett elő, deszinfektálta, és kezdett nagyon precízen borotválni. Amikor végre kész volt azzal, hajtalanítani kezdett a füleimet – tűzzel! – meg a nózimból miniatür ollóval kivágta a sok fölösleg vegetációt. Következő feladata az volt, hogy füleim körül rendet csinált. Most ott jól nézett ki a helyzet, csak az volt a baj, hogy nagyon látszott, hogy a többi hajam nincs megcsinálva. Azért kénytelen voltam megkérdezni, hogy csináljon most már mindent.

Kumburgaz (Isztambul elött), 2010 június 28 (napi 94 km; összes 6524 km)

Elég frusztráló, hogy ez alatt az utazás alatt sokszor fordult már elő, hogy pont hétfőn járok valahol, és nézem a zárt múzeum ajtókat. Ezen a reggelen Tekirdag-ban is ugyanez a helyzet volt: a Rákóczi Múzeum heti hat nap látogatható, keddtől vasárnapig…

Egykoron a fejedelem étkezője volt, most múzeum.

Bár szerencsém volt: a múzeum igazgató Ali Kabul, aki ezen a napon Isztambulban tartózkodott, olyan kedves volt, hogy beengedett úgy, hogy felhívta a feleségét telefonon, hogy jöjjön és nyissa ki az ajtót nekem! Szóval meg tudtam nézni a nemrég felújított múzeumot egyes egyedül.

Tekirdag (Rodosto), 2010 június 27 (napi 117 km; összes 6430 km)

Habár már nagyon közel voltam utazásom végállomásához, vissza kellett fognom kicsit magam, mivel az érkezésem Isztambulba csak holnap utánra van tervezve szoros együttműködésben Istanbul2010-el. Tehát ahelyett, hogy egyenesen a Boszporuszhoz tekertem volna, először Tekirdag felé vettem az utam, ahol az erdélyi fejedelem, II. Rákóczi Ferenc utolsó éveit száműzetésben élte. Nagyon meleg volt ma is…


Hot Dog.

Havsa (Edirne), TÖRÖKORSZÁG, 2010 június 26 (napi 93 km; összes 6313 km)

A mai nap fontos nap lett: végre átértem a török határt és belépek a 17-ik és egyben utolsó országba az utam során! De mielőtt elhagytam Svilengrad-ot, lehetőségem adódott blogozni és emailezni, mivel jó internetkapcsolat volt annak a panziónak a teraszán, ahol az éjszakát töltöttem. Mint mindig, most is nehéz volt gyorsan abbahagyni a gépezést. De a bolgár család, akik a helyet vezették, nagyon kedves volt: nemcsak, hogy engedtek órákig dolgozni, először még egy üveg hideg vízzel is megkínáltak, majd jeges kávéval, végül meleg ételt is tettek az asztalomra, kiegészítve egy kis tortával desszertként! Hiába tiltakoztam. Számomra a probléma az volt, hogy nem volt már bolgár pénz a zsebemben, mivel úgy terveztem, hogy elhagyom az országot reggeli után – de ezek a kedves emberek nem foglalkoztak vele.



Tök jól éreztem magam szép hegyes Bulgáriában…

Svilengrad, 2010 június 25 (napi 124 km; összes 6220 km)

Bulgária legfontosabb történelmi helyszíne várt rám, hogy felfedezzem mai utamon: Perperikon! Kardazalitól 20 km-re, észak-keletre található, egy sziklás domb legtetején. Annak ellenére, hogy bebizonyították, az elmúlt 8000 évben laktak itt emberek, a hely csak néhány éve vált ismertté. Mivel Perperikon viszonylag még ismeretlen, a tömegturizmus nem ért ide még. A régészeti helyszínhez vezető út utolsó aszfalt szakasza vadonat új volt, pénztárat még nem építettek, így jelenleg a belépés ingyenes.



Perperikon a jobb oldali dombon ül.

A köves Perperikon nem csak önmagában volt érdekes számomra, hanem azért is, mert ez volt az a hely, ahol Nagy Sándor tanácsot kért a Dionüszosz jósdától, és megkapta azt a próféciát, amely szerint le fogja igázni a világot… – lenyűgöző, ugye. Perperikon azokban a napokban annyira ismert volt, mint a Delphoi jósda Görögországban.

Kardzsáli, 2010 június 24 (napi 125 km; összes 6096 km)

Ma is egy nagyon jó biciklizős nap volt – elértem a 6000-ik kilométert! Ez az Bulgáriaország remek a biciklizéshez, de jó kondiban kell lenned hozzá. Elfelejtettem mondani, hogy a hőmérséklet lehűlt olyan 15/20 fokkal a múlt heti görögországi hőhullámhoz képest. Szóval most jó idő van ahhoz, hogy tekerjek egy kicsit a Rhodope hegyekben.


A panzióm Siroka Laka-ban (balra): 1800 forint egy éjszakára.

Siroka Laka, 2010 június 23 (napi 81 km; összes 5971 km)

Mit írhatnék a mai napról? Nagyon egyszerű: Dél-Bulgáriában a Rhodope hegyein keresztül biciklizni egyszerűen fantasztikus. Azért kemény feladat is, de - hála Istennek - elbírok vele.


Jól rendezett erdők, amíg a szem ellát.

Satovca, 2010 június 22 (napi 105 km; összes 5890 km)

Ma már nem volt időm, hogy tovább szerencsét próbáljak a különféle nehézségű hegyi utakon, így a normál aszfaltos utat választottam vissza Melnikre, onnan pedig egy darabig ugyanazon az úton mentem, amin három nappal ezelőtt érkeztem Bulgáriába. Akkor teljes sötétségben tekertem egy kimerült biciklis lámpával, most viszont nappali világosságban láthattam az utat. Itt egy kép, ami többet mond ezer szónál.



Mellékút Bulgáriában - nem ilyen rossz mindenhol.

Rozhen, 2010 június 21 (napi 34 km; összes 5785 km)

Ma reggel megmásztam a Melnik körüli homokpiramisokat. Egy rövid sétát tettem, ami igencsak megérte egy nagyon furcsa, de lélegzetelállító vidéken át.


És most valami egészen más: homokpiramisok Melnik közelében.

Melnik, 2010. június 20. (napi: 0 km, összesen: 5751 km)

Melnik olyan gyönyörű, csendes és barátságos falu, hogy úgy döntöttem itt maradok két napot és egy éjszakát. Szükségem volt egy kis pihenésre, és épp itt volt az ideje a mosásnak is.


Melnik, a homokpiramisaival, és a magas Pirin hegyekkel ameddig a szem ellát.

Melnik (Bulgaria), 2010 június 19 (napi 96 km; összes 5751 km)

Rodopoli hotelem oriási minibárral.

A Rodopoli étterem teraszán jól aludtam, bár nem sokáig. Ittam egy görög kávét (igazából ez török kávé, de a görögök nem így akarják hívni), majd a helyi péknél vettem egy bureket görög módra. A kávéházban dolgozó hölgy elment, majd visszatérve lerakott egy croissant az asztalomra.

A vendégszeretet eme apró gesztusai nagyon jól esnek.

Lake Kerkini, 2010 június 18 (napi 80 km; összes 5655 km)


Mivel az eső és a szúnyogok nem hagytak aludni, így hajnali fél 5-kor nem tehettem mást, folytatnom kellett a biciklizést. Nagyon szörnyű érzés volt. 

Összekötni a három EKF-et nagyon korán reggel.

Herso, 2010 június 17 (napi 80 km; összes 5575 km)

Ma volt a leg-, leg-, legmelegebb nap: 44 fok. Nem rossz ez az idő, ha egy medence mellett töltheti el az ember – de nekem csak egy biciklim volt. Ott maradtam a motel recepcióján és blogokat, valamint e-maileket írtam. Csak délután 5-kor indultam el, hogy felkeressem Pella történelmi emlékeit. Öt hölgy ült a műemlék recepciós pénztáránál, vendégekre várva, de ma nem volt sok sikerélményük.

Pella: Európa Kulturális Fővárosa Kr. e. 350-ben?

Pella, 2010 június 16 (napi 136 km; összes 5495 km)

Hálószoba (balra) és fürdőszoba (jobbra).
Jól aludtam az edessai vízesés mellett. Nagyon profi ágyam van: a matracot a Nomád-tól, egyik kedves szponzoromtól kaptam. Pont ott van megerősítve felfújható részekkel, ahol a testnek a legtöbb támogatásra van szüksége: a vállnál és a csípőnél. Kaptam a Nomádtól még egy hálózsákot, egy pár cipőt és a napszemüvegem is tőlük van, mind kiváló termék.

Edessa, 2010 június 15 (napi 114 km; összes 5359 km)

Reggel felkerestem Heraclea Lyncestis régészeti leleteit, Bitola mellett. Senki nem volt ott rajtam kívül, csak három régészek dolgoztak a mozaikokkal. Be kell vallanom, nem tudtam előre, hogy néznek ki a bitolai mozaikok. Így fantasztikus élményben volt részem, mikor odaértem, és kiderült, hogy első osztályú leletekről van szó. Ezek a legjobb pillanatok. 

Ez még hiányzik az antik cementlap gyűjteményemből!


Bitola, 2010 június 14 (napi 90 km; összes 5245 km)

Jován és édesanyjának házában ébredni, Pusta Reka festői hegyei között olyan volt, mintha 50 évet visszamentünk volna az időben. Hallottam a patak csörgedezését és rengeteg madár énekelt. Valahol egy kutya ugatott. 

Bed and breakfast.

Szállásadóm készített nekem reggelit: török kávé és rakott palacsinta házi készítésű sajttal - tökéletes. Szívesen maradtam volna egy hétig - vagy talán még tovább is.

Pusta Reka (Krusevo), 2010 június 13 (napi 88 km; összes 5155 km)

A változatosság kedvéért sokáig aludtam, gondolom szükségem volt rá. 11 felé újra biciklin ültem és a nagy hőségben tartottam délnek, Kicevo felé. Kb. 17 kilométer föl a hágóra borzasztó melegben – mindent meg lehet szokni.


Vizes poló verseny győztese.

Gostivar, 2010 június 12 (napi 162 km; összes 5067 km)


Kora reggel a Markov kolostorban.

A Markov kolostor nővéreinek vendégeként résztvettem a reggeli imán a százéves templomban. Csak hárman voltunk. A szertartás után ideje volt indulnom, Krusevo még a távolban, jó sok leküzdendő hegy várt még odáig. 
Az út meglepően jó volt és széles, ráadásul forgalom se nagyon volt rajta.Tekertem  szépen felfelé vagy húsz kilométert, de aztán az utolsó hét nagyon meredek volt. Borzasztó meleg volt, izzadtam, mintha a pokolban lennék – ha még sohasem tapostad a pedált egy nehéz biciklinek egy meredek hegyen felfelé kapaszkodva 39 fokos melegben, akkor nehezen értheted, miről is beszélek. 

Markov Kolostor, 2010 június 11 (napi 74 km; összes 4905 km)


 Kopenhageni teraszon Nerashtban: feketében Fesal.

Fiatal vendéglátóm, Fesal Ajruli, nyárra visszatért szülőfalujába, Nerashtba. Mivel Bécsben él és dolgozik, így könnyű volt vele németül beszélgetni. Mint elmondta, a falunak több mint fele külföldön él, többnyire Dániában. Ez tényleg igaz lehet, mivel a főtéren lévő kávézót és a pékséget is ‘Kopenhagen’-nek nevezték. Itt megreggeliztem. Természetesen Fesal nem hagyta, hogy fizessek...

Csodálkozom azon, miért van olyan rossz hírük az albánoknak mindenfelé? Egész utam során ők a legbarátságosabb, legkedvesebb és legvendégszeretőbb emberek, akikkel eddig találkoztam.

Nerash, 2010 június 10 (napi 34 km; összes 4831 km)

Tetovo a macedóniai albán kisebbség központja. Ez a kisebbség teszi ki a kétmilliós népesség 30%-át. Tetovo utcáin csak albán szót hallottam, néha már valósággal meg kellett erőltetnem magam, hogy emlékezzek rá: ez már nem Koszovó. Csak a csúnya macedón pénzjegyek különböznek a Koszovóban használatos eurótól. Papírpénzük van, ami 40 forintot ér.
Egy egyszerű kávézóban finom bureket reggeliztem, amihez mindig jár olcsó ám nagyon jóízű joghurt is. Mivel még nem nagyon jártak turisták errefelé, biciklivel pedig bizonyára egy sem, a helyiek nagyon érdelkődőek, amihez még az is hozzájön, hogy az albánok nagyon szeretnek cseverészni, szóval ha te is úgy akarod, itt sosem vagy sokáig egyedül.
Egy albán makedón franciául beszélget egy magyar hollanddal.

Tetovo, 2010 június 9 (napi 122 km; összes 4797 km)



Prizreni táborhelyem.

Hatkor keltem, teljesen kimerülve, egy újabb szabad töltött szörnyű éjszaka után, melyet ezúttal a folyamatosan fújó szél okozott. Prizrenben ettem néhány bureket és ittam egy kávét, majd folytattam a biciklizést. Örültem neki, hogy eljöttem Prizrenig tegnap: mára Koszovó legszebb része maradt.

Prizren, 2010 június 8 (napi 107 km; összes 4675 km)

Ma reggel megkerestem és találtam is a holland nagykövetséget Pristinában. Emma Kay már várt rám, aki a nagykövet mai távollétében a Királyságunknak első embere volt Koszovóban.

Beatrix, Emma... csak Wilhelmina és Juliana hiányzott.


Pristina, 2010 június 7 (napi 73 km; összes 4568 km)

Elbúcsúztam Wendytől és Milostól, és elindultam dél felé, Koszovó fővárosának, Pristinának az irányába. Nagyon meleg volt, körülbelül 35 fok, és a szél a rossz irányból fújt. Az út mindennek leírható, csak szépnek nem: széles vágány aszfaltból, sok személy- és teherautó, kipufogógáz, zaj, érdekes vezetési stílus, és az út mellett ronda falvak és városok… De ez volt az egyetlen járható út, így ezen haladtam.
Pristina közelében egy döntő csatára került sor, a Rigómezőn (Kosovo Polje) 1389-ben - ez az évszám minden szerb emlékezetébe beleégett. Murat szultán csapatai legyőzték a Lázár cár vezette szerbeket a harcban, ahol mindkét vezér életét veszítette.
A szerbeknek ez a szerencsétlen kimenetelű csata jelentette a királyság végét és az 500 éves török kor kezdetét. A törökök innentől kezdve megállíthatatlanok voltak, folyamatosan haladtak előre a Balkánon, hamarosan elfoglalták Konstantinápolyt is (1453), majd a hajdani bizánci várost saját fővárosukká tették, és Isztambulnak keresztelték. 


Murat szultán itt járt - és itt is maradt.

Mitrovica, 2010 június 5 (napi 83 km; összes 4495 km)


A vadi új apartmanom Mitrovicában.
Két éjszakát maradtam Mitrovicában, ami azt jelentette, hogy egy egész napot eltölthettem a városban. Wendy szerzett nekem egy luxus apartmant, ahol még mosógép is volt!

Pec/Peja, Koszóvó, 2010 június 4 (napi 135 km; összes 4412 km)

Habár Pec-et/Peját túlnyomórészt albánok lakják, külterületén egy nagyon fontos szerb ortodox kolostor található: a Patriarchátus. A templom mindenképp egyik volt azoknak a látványosságoknak, amelyeket meg szerettem volna nézni Koszovóban.
 
Megérkezve a kapuhoz, nem az a nyugodt légkör fogadott, amit egy szent hely esetében elvárna az ember: a vallási komplexum bejáratánál felfegyverzett olasz katonák álltak, homokzsákok és álcahálók védelmében. Az ellenőrző ponton ott kellett hagynom az útlevelemet. A következő pontnál a biciklimet is le kellett raknom. Csak akkor fogott el a nyugalom, amikor átmentem a kapun és beértem a kertbe, ahol a kolostor és a templomok találhatóak - megérkeztem a békesség különleges szigetére.


Pec: elveszett paradicsom.

Plav tó, 2010 június 3 (napi 87 km; összes 4276 km)

Tegnap megkérdeztem egy montenegrói rendőrt, hogy a Calor hágónál nyitva van-e a koszovói határ? A válasz egy határozott igen volt. Kétszer is rákérdeztem: „Segurno”? A válasz: „Da, da”:
Egy dolgot mindenképpen megtanultam: soha nem lehet megbízni egy montenegrói rendőrben…

Fordulj vissza.

Biogradska Gora Nemzeti Park, 2010 június 2 (napi 20 km; összes 4189 km)

Az egyetlen előnye a Mojkovaci tartózkodásnak az, hogy nagyon közel vagy a Biogradska Gora Nemzeti Park bejáratához. Elmentem oda, feltekertem a beléptető sorompóhoz, ahol 2 euro belépődíjat kell fizetni, de mivel a hölgy a pénztárnál annyira le volt nyűgözve a kétkerekű hegyi bemutatómtól, megengedte, hogy ingyen menjek be.

A Biogradska tó

Éppen a Biogradska tóhoz érkeztem meg, amikor a legújabb eső elkezdett a fejemre potyogni. Utálom az esőt biciklizés közben – rosszabb, mint a hó, komolyan. De mint mindig, épp ott volt egy étterem, és ott vártam három órát, amíg elállt. Mindeközben Lengyel Nagy Anna a Kossuth Rádióból telefonált nekem a heti rádióinterjúnkért. Minden szombaton délelőtt 11 és 12 óra között adják az interjút a rádióban – és a reakciókból ítélve, amiket ebben az időszakban kapok, elég sokan hallgatják Magyarországon.


Ez nem éppen egy holland bicikliút…

Délután 3 óra körül végre folytathattam az utamat. Vettem egy igen részletes térképet a Nemzeti Parkról, ezért tudtam, hogy az út meredeken emelkedni kezd majd a tó után. Nos, emelkedett. Ez egy kövezetlen erdei út volt, ami mindent összevetve 10 és 20% közötti szögben emelkedett. Pedáloztam mint egy őrült, és így elértem a csodálatra méltó 5 vagy 6 kilométer per órás sebességet. Attól féltem, hogy a biciklilánc egyszercsak elpattan – de nem tette. Egy másik csoda, hogy a kerekeim kitűnő állapotban vannak, és még az apró éles köveken sem lyukadtak ki. Még két órán, 10 kilométeren keresztül mentem felfelé. De 100%-ig élveztem az utat! Végre valódi természet: igazi érintetlen erdőkön haladtam keresztül, elhagytam az erdőhatárt, alpesi legelőkön bicikliztem át, tele különleges fajta virágokkal. Az apró fák itt még csak most kezdtek leveleket hajtani – júniusban! Minél magasabbra másztam, annál több távoli hegyet láttam, amiknek a csúcsait hó borította. Mindez túlságosan is gyönyörű volt…

Hotel szoba kilátással.

Aztán egy nagyon apró faházhoz érkeztem a mezőn. Tehenek legeltek körülötte. Füst szállt fel a kéményéből. És egy öreg ember jelent meg. Megkérdeztem, hogy van-e eladó tej vagy sajt – ami így is volt.

Ízletesebb, mint a Hilton Hotelban.

Behívtak. A felesége adott nekem egy darab szuper friss sajtot házikenyérrel és egy liter joghurttal, ami jobb volt, mint amit valaha kóstoltam. A kimerítő mászás után pont jókor jött mindez! Nézték a biciklimet, majd engem, és nagyon különösnek találták mindkettőt. Aztán megkérdezték, hol fogok aludni aznap este. Azt mondtam, még nem tudom. Felajánlották, hogy maradjak a házukban éjszakára. Nem haboztam sokáig, hogy elfogadjam a kedves ajánlatukat: természetesen pontosan ezt akartam! Kosovó még várhatott egy nappal tovább.

A jutalom a meredek emelkedők megmászásáért.


Az egyszerű és fantasztikus vacsora után felsétáltam a hegyre, amikor az időjárás is jobbra fordult, és még az esti nap is kisütött. Elértem egy olyan helyet, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a mélyen alattam fekvő Biogradska tóra, ahonnan délután elindultam ide. Majdnem úgy nézett ki, mint egy macska két szeme. Hegygerincek, felettük gyönyörű, napsütötte égbolt hatalmas felhőkkel, amelyek gyorsan mozognak az erős szélben. Senki nem zavarta meg a csendet. Magasan azon a hatalmas hegyen, közel éreztem magam ahhoz a titokzatos erőhöz, amely mindezt a szépséget létrehozta valamiképpen.

Mojkovac, 2010 június 1 (napi: 107 km; összes: 4169 km)

Következő nap visszamentem a biciklimért, ami még mindig a kávézóban volt, ahol hagytam. Egy utolsó rakijával elbúcsúztam az emberektől, akik így gondját viselték a bringámnak, és elindultam a Tara Híd felé. De nem mentem rögtön egyenesen oda, inkább letértem a főútról, és követtem a jeleket Dovolja felé, ahol valami antik építészeti emlékeket jelöltött egy úti tábla. De nem találtam meg ezeket, de élveztem a kis lejtőt lefelé, és az érzést, hogy hirtelen a semmi közepére kerültem.


Montenegró kellős közepén.