Az egyetlen előnye a Mojkovaci tartózkodásnak az, hogy nagyon közel vagy a Biogradska Gora Nemzeti Park bejáratához. Elmentem oda, feltekertem a beléptető sorompóhoz, ahol 2 euro belépődíjat kell fizetni, de mivel a hölgy a pénztárnál annyira le volt nyűgözve a kétkerekű hegyi bemutatómtól, megengedte, hogy ingyen menjek be.
A Biogradska tó
Éppen a Biogradska tóhoz érkeztem meg, amikor a legújabb eső elkezdett a fejemre potyogni. Utálom az esőt biciklizés közben – rosszabb, mint a hó, komolyan. De mint mindig, épp ott volt egy étterem, és ott vártam három órát, amíg elállt. Mindeközben Lengyel Nagy Anna a Kossuth Rádióból telefonált nekem a heti rádióinterjúnkért. Minden szombaton délelőtt 11 és 12 óra között adják az interjút a rádióban – és a reakciókból ítélve, amiket ebben az időszakban kapok, elég sokan hallgatják Magyarországon.
Ez nem éppen egy holland bicikliút…
Délután 3 óra körül végre folytathattam az utamat. Vettem egy igen részletes térképet a Nemzeti Parkról, ezért tudtam, hogy az út meredeken emelkedni kezd majd a tó után. Nos, emelkedett. Ez egy kövezetlen erdei út volt, ami mindent összevetve 10 és 20% közötti szögben emelkedett. Pedáloztam mint egy őrült, és így elértem a csodálatra méltó 5 vagy 6 kilométer per órás sebességet. Attól féltem, hogy a biciklilánc egyszercsak elpattan – de nem tette. Egy másik csoda, hogy a kerekeim kitűnő állapotban vannak, és még az apró éles köveken sem lyukadtak ki. Még két órán, 10 kilométeren keresztül mentem felfelé. De 100%-ig élveztem az utat! Végre valódi természet: igazi érintetlen erdőkön haladtam keresztül, elhagytam az erdőhatárt, alpesi legelőkön bicikliztem át, tele különleges fajta virágokkal. Az apró fák itt még csak most kezdtek leveleket hajtani – júniusban! Minél magasabbra másztam, annál több távoli hegyet láttam, amiknek a csúcsait hó borította. Mindez túlságosan is gyönyörű volt…
Hotel szoba kilátással.
Aztán egy nagyon apró faházhoz érkeztem a mezőn. Tehenek legeltek körülötte. Füst szállt fel a kéményéből. És egy öreg ember jelent meg. Megkérdeztem, hogy van-e eladó tej vagy sajt – ami így is volt.
Ízletesebb, mint a Hilton Hotelban.
Behívtak. A felesége adott nekem egy darab szuper friss sajtot házikenyérrel és egy liter joghurttal, ami jobb volt, mint amit valaha kóstoltam. A kimerítő mászás után pont jókor jött mindez! Nézték a biciklimet, majd engem, és nagyon különösnek találták mindkettőt. Aztán megkérdezték, hol fogok aludni aznap este. Azt mondtam, még nem tudom. Felajánlották, hogy maradjak a házukban éjszakára. Nem haboztam sokáig, hogy elfogadjam a kedves ajánlatukat: természetesen pontosan ezt akartam! Kosovó még várhatott egy nappal tovább.
|
A jutalom a meredek emelkedők megmászásáért. |
Az egyszerű és fantasztikus vacsora után felsétáltam a hegyre, amikor az időjárás is jobbra fordult, és még az esti nap is kisütött. Elértem egy olyan helyet, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílt a mélyen alattam fekvő Biogradska tóra, ahonnan délután elindultam ide. Majdnem úgy nézett ki, mint egy macska két szeme. Hegygerincek, felettük gyönyörű, napsütötte égbolt hatalmas felhőkkel, amelyek gyorsan mozognak az erős szélben. Senki nem zavarta meg a csendet. Magasan azon a hatalmas hegyen, közel éreztem magam ahhoz a titokzatos erőhöz, amely mindezt a szépséget létrehozta valamiképpen.